Tamakatsura no Eiga Hyoron

Van új a Nap alatt!

2005-10-08T22:19:00.000+02:00

Örömmel jelentjük, elkészült, s néhány nap múlva teljes pompájában láthatóvá lesz az új Tamakatsura no Eiga Hyoron!

Ám kihasználva az új médium-típusok térhódítását, a blogspotos elérés megmarad, kissé módosított formában. A közeli jövőtől itt a cikkek kis összefoglalóit lehet majd olvasni, a teljes anyagért, program- és tévéajánlókért ajánlatos lesz a linkekre kattintani.

Világmozi VI. - szeptember 26 - október 2.

2005-09-26T01:32:00.000+02:00

szeptember 26. hétfő

09.50 cinemax Amikor nő lettem (iráni, r. Marziyeh Meshkini) 74'
16.20 filmmúzeum Emlékszel Dolly Bellre? (jugo, r. Emir Kusturica, 1981) 107'
22.15 dunatv Mi volt ez az egész? - Pécsi filmszemlék 1965-1982 (hun, r. Enyedi Ildikó, 2004) 80'
22.30 tcm Éjszakai összecsapás (usa, r. Fritz Lang, 1952) 105' Marilyn Monroe-val
23.00 vox Submarine 707R (anime, r. Anno Hideaki, Masuo Shoichi, 2004) 95'
00.25 europa Tűsarok (spanyol, r. Pedro Almodovar, 1991) 110'
00.35 ard1 Ninocska (német, r. Ernst Lubitsch, 1939) 106'

szeptember 27. kedd

20.00 duna Csodállatos vadállatok (magyar tévéjáték, r. Török Ferenc, 2005) 55'
22.05 m2 Csendes érintés (lengyel, r. Krystof Zanussi, 1992) 92'
23.10 duna A mohácsi vész (hun, r. Jancsó Miklós, 2004) 82'
00.45 tv2 Felhő a Gangesz felett (hun, r. Dettre Gábor, 2001) 146'
00.55 film+ Szebb holnap 2. (hongkongi, r. John Woo) 104'

szeptember 28. szerda

16.30 cinemax Babette lakomája (dán, r. Gabriel Axel) 99'
20.40 arte Hiroshima után (francia doku)
21.00 hbo2 Gyönyörű mocsokságok (uk, r. Stephen Frears) 93'
23.35 hbo2 Ál/arc (usa, r. John Woo) 133'
01.05 europa A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (uk, r. Peter Greenaway, 1989) 119'

szeptember 29. csütörtök

20.55 rtlklub S.O.S. New Orleans! - Olajpánik (usa, r. James Erskine, 2005) 90'
01.05 ard1 Berlin, Alexanderplatz (német, r. Phil Jutzi, 1931) 84'

szeptember 30. péntek

20.30 europa Monthy Python: az élet értelme (uk, r. Terry Gilliam, Terry Jones) 89'
22.00 m2 A James Dean-legenda (usa, r. Robert Altman, 1957) 80'
22.10 duna Babylon folyói (szlovák, r. Vladimir Balco, 1998) 102'
23.35 hbo2 Betörő az albérlőm (usa, r. Joel & Ethan Coen) 104'

október 1. szombat

23.05 film+ Szebb holnap 3.: szerelem és halál Saigonban (hongkongi, r. Tsui Hark) 114'
02.20 ard1 Krisztina királynő (usa, r. Rouben Mamoulian, 1933) 93'

október 2. vasárnap

19.20 hbo2 Elveszett jelentés (usa, r. Sophia Coppola, 2004) 102'
23.15 rtlklub Szellemkutya (usa, r. Jim Jarmush, 1999) 107'
02.55 cinemax Zipang, az elveszett város (japán, r. Hayashi Kaizo) 96'

Mese fölnőtteknek irigységről és divatról (Boon-hong-sin aka Red Shoes r. Kim Yong-gyoon, 2005)

2005-09-25T02:20:00.000+02:00

A távol-keleti filmművészetben jártas egyszeri néző boldogtalanul kiáltott fel: ne, csak női szellemet és misztikus történetet ne!, majd az Andersen összesért nyúlt hüppögve, de azt is megbánta. Hogy miért Andersen? Mert a történet kiagyalója a gyermekeket oly szívesen riogató szociopata meseíró gazdag életművéhez nyúlt inspirációért, a Piros cipők történetét csűrte-csavarta, míg az bírta.

Illene most egyszer volt, hol nem volttal kezdeni a történet összefoglalását, de nem tesszük; okunk van rá. A nyitójelenetben ugyanis előzményeket látunk, amelynek, olybá tűnik, köze nincs a film érdemi részéhez. Két barátnő a metróállomás két egymástól távoleső pontján egyszerre pillantja meg a peron szélén elhelyezett magenta szín pömpszöt, civakodnak rajta egy sort, majd egyikük lábára húzva a lássuk be, nem túl ízléses cipellőt, futva távozik. De nem jut messze; megnyílik a föld, és valami levágja a leány lábait. Főcím. Tehát édesanya és édesapa igencsak megromlott házasságban élnek, édesanya felett eljártak az évek, ifjúkori szépségét már csak impozáns és pazarul kiállított cipőgyűjteménye őrzi - már e ponton gyanús a képlet, a cipők, ugye.

Tovább>>>

Feneketlen mélységek (Dark Water r. Nakata Hideo, 2002)

2005-09-25T00:11:00.000+02:00

Mint minden kiváló filmet, Nakata klasszikussá nőni készülő művét is elérte a válságában vergődő amerikai filmipar újrahasznosító hulláma - s a remake minél inkább ellaposítja, annál fényesebben (sötét fénnyel, de) ragyog a célratörő és sallangmentes eredeti.
Nakata Hideo páratlan sikerre tett szert több filmjével is; többé-kevésbé a mystery és thriller műfajain belül mozog mindegyik, feltűnően ügyesen vezetett történetmeséléssel (még a legkaotikusabb alkotása, a Chaos is logikusnak látszik utólag visszatekintve, ami a több szálon futó, sokszereplős sztori tükrében valóban párját ritkító teljesítmény).

A Dark Water (vagy eredeti címén Honogurai mizu no soko kara) Suzuki Kouji regényét adaptálja mozivászonra, ráadásul a Körnél is nagyobb leleményességgel; ennek talán a hétköznapi körülményekből és erős szociális tartalomból építkező cselekmény képezheti az alapját. Kezdetben nincs itt semmiféle misztika: válófélben lévő nő és lánya a gyermekelhelyezési per - mediáció közepette a teljes idegkimerültség határán beköltöznek a teljesen lerobbant külvárosi társasásház sokadik emeletén található kis lakásba. Mintha a dolgok kezdenének egyenesbe jönni Yoshimi számára - újra munkába áll, sikerül a kis Ikukot óvodába adni, a mediátor is sikerrel bíztatja, ám új otthonában egyre különösebb dolgok történnek: először egy kisebb, de egyre növekvő nedves penészfolt jelenik meg, az ivóvíz egyre ihatatlanabbá válik, majd a foltból is víz kezd folyni, a legfelső emeleti, állítólag üresen álló lakásból gyanús zajok szűrődnek le. Yoshimi számára nehezen összeegyeztethető a lektori munka és Ikuko ellátása: mind később hozza el az óvodából, gyakran utolsóként, de mindeközben újra felszínre törő gyermekkori emlékeivel (hasonlóan felelőtlen édesanyjáról) és lelkiismeretével küszködik. Ikuko pedig teljesen magába fordul és "kitalált" barátnőjével, Mitsukoval beszélget.

Tovább>>>

Küzdős (Versus, r. Kitamura Ryuhei 2003)

2005-09-21T03:03:00.000+02:00

Mintha csak a televíziót kapcsolnám be egy átlagos hétköznap estén - így borzongtam meg a Versus első húsz perce után. Valódi diszkomfortérzés kerített hatalmába, és nem enyhült a 110. percig.
Mert van itt minden, ami az akciófilmhez [akcióthriller vígjátéki elemekkel, hogy közelebb hozzam a zsánerek színes, unásig ismert világát] csak kellhet: első, felszínes pillantásra semmitmondó konyhafilozófia, mindenféle idősíkok gondosan szétszálazva, látvány és koreográfia, cikornyás történet és a Kitamura által valamiért olyannyira kedvelt idióta-állatias karakterek. Aztán mégsincs semmi, csak unalom, esetleg csömör.

Van ugyanis 666 portál (de jó is lehetne felkiáltani: érted, 666?!) a világban, melyek kinyitásával a Másik Oldalra lehetne jutni, a cselekmény a 444. portál területén bonyolódik - ez a Feltámadás Erdeje (igen, felhangként az analitikus pszichológia jelentős képviselőjének, Carl Gustav Jungnak szavai csengenek fülünkbe - az erdő, mint a tudattalan terep szimbóluma, de elég, ha a mesék elátkozott erdeire gondolunk; azonban itt a terep szó szerinti és kizárólagos értelme dominál: nincs más helyszín, és cél is kettő lehet mindössze - az erdőt kiismerni és meghódítani, vagy kis szerencsével élve elhagyni örökre), ahol evidens módon nem hal meg senki, azaz de, csak zombiként vegetál tovább.

Tovább>>>

Világmozi V. - szeptember 12-18.

2005-09-12T22:38:00.000+02:00

Televízió-ajánlót is kap a Nyájas Olvasó, hiszen már furdal a lelkiismeret - több, mint egy hónapja szünetel ez a szolgáltatás. Kisdobos becsületszóra rendszeresebb lesz a közeli jövőben, hiszen nemsokára...de erről majd később.

szeptember 12. hétfő

22.00 m2 Teljes a létszám (kínai, r. Zhang Yimou, 1999) 102' A rovatéval azonos című sorozatban a kínai rendező egy, politikailag még kritikus hangvételűnek mondható alkotása.
00.05 VOX Heat Guy J. (anime, r. Kazuki Akane, 2002) 85'

szeptember 13. kedd

20.00 cinemax Akira Kurosawa: Álmok (jp. dr. r. Kurosawa Akira, 1990) 119'
22.00 cinemax Figyel a tenger (jp. r. Kumai Kei, 2002) 119' Azaz nézzen a Nyájas Olvasó egész este cinemaxot, már ha van neki olyan. Aztán kattintson tovább, és szerezzen be újabb adag popcornt/sört
01.30 tv2 Szomorú vasárnap (magyar! r. Rolf Schübel, 1999) 110' Vajon a magyar film ellehetetlenülése ellen mivel tesz a tv2? A vetítés időpontjával, minden bizonnyal.

szeptember 14. szerda

11.00 cinemax Akira Kurosawa: Álmok - ismétlés, a héten még kétszer ezen felül.
16.00 cinemax Üdvözlöm, Shlomi úr! (izr. r. Shemi Zarhin, 2003) 94' Már volt, még lesz, nem kell izgulni.
22.15 europa Lopott szépség (uk-usa-it r. Bernardo Bertolucci, 1996) 114' Ezúttal felirattal, s habár nem Kis Buddha, hanem Jeremy Irons és mediterrán életérzés, mindenképp ajánlott.
22.15 3sat Film, mint bűntény (Jud Süss - Ein Film als Verbrechen?, de. dokudráma, r. Horst Königstein, 2000) 105' a Harmadik Birodalom antiszemita propagandájáról. Meg Veit Harlanról.
22.40 arte Zeneszalon (ind. r. Satyajit Ray, 1958) 94'
00.25 arte Rövidzárlat blokk, benne: Az ember, aki cseresznyét viselt a fején (jp. rövidfilm r. Yamamura Koji, 2002) 10' Pedig az eredeti cím egyszerűen Atama Yama volt...
01.05 ard1 Az erőszak vége (de-usa r. Wim Wenders, 1997) 114'

szeptember 15. csütörtök

20.00 duna Chopin - Vágyakozás a szerelemre (lengyel, r. Jerzy Antczak, 2002) 119' Volt ugyebár az Impromptu, azóta Chopin-rajongók vagyunk, kérdés, lesz-e ez is annyira szellemes és/vagy romantikus?
00.10 mtv1 Rumpelstiltskin (usa-izr. r. Mark Jones, 1987) 89' Zsidó név-e a Rumpelstiltskin, mese-e a film.
00.15 VOX Kínai rulett (de. r. Rainer Werner Fassbinder, 1976) 80' Felvonul a héten a német filmrendezés krémje.
01.05 ard1 Zabriskie Point (usa r. Michelangelo Antonioni, 1969) 106' Lázadó film papucsférjeknek és papucsállatkáknak is kötelezően.

szeptember 16. péntek

24.00 cinemax Rajzolt gyilkosság (holland r. Matthias X. Oberg, 2004) 81' Látott-e már holland thrillert valami japános tematikával spékelve?
00.30 tv2 Karate Tigris 2. - Villámkezek (hongkongi r. Corey Yuen, 1989) 105' Az Ollókezűnél lemaradtam...
03.45 m2 Ország Lili - Festő a labirintusban 31' Az éjszakai tematikus tévézés záróakkordjai

szeptember 17. szombat

22.00 duna Szigorúan piszkos ügyek II. (hongkongi r. Wai Keung Lau, Siu Fai Mak, 2003) 119' Kötelező hongkongi szombat estére, vagy...
22.00 hbo Kill Bill 106'
23.50 hbo Kill Bill 2. (mindkettő usa r. Quentin Tarantino, 2003) 131' Nem feltétlen ezért szeretünk, Quentin, de a Nyájas Olvasónak (aki a karosszékben Nyájas Nézővé avanzsál) érdekes lecke a kettőt egyben végigpergetni.
00.10 film+ Szebb holnap (hongkongi r. John Woo, 1986) 89' Kultrendező kultszínésszel, még Amerika előttről.
01.35 europa A sanghaji maffia (fr.-kínai) 103'

szeptember 18. vasárnap

22.15 duna A lány (belga r. Dorothée van den Berghe, 2002) 90'
23.35 ard1 Az Északi-sarkkör szerelmesei (sp-fr. r. Julio Medem, 1998) 102'
00.35 tv2 Harcosok klubja (de-usa. r. David Fincher, 1999) 142' A Képírók sorozatban, kedves barátaim!

Hegyi majmok, macsók, apácák (Kenka erejii, r. Suzuki Seijun, 1966)

2005-09-05T23:19:00.000+02:00

Suzuki Seijunt mindenki ismeri, csak legfeljebb nem tud róla. A yakuzafilmek rajongóinak familiárisan csenghetnek az olyan címek, mint a Tokyo Drifter, Irezumi ichidai, Hai tiin yakuza, és egyéb B-szériás alkotások. Az anime szerelmesei a Lupin III stáblistáján fedezhették fel nevét, s bizonnyal akadtak olyanok is, akik legalább is cím alapján megjegyezték maguknak a Karumen-filmeket.

Ebből az életműből csillan elő élesen-furcsán Az erőszak elégiája, mely sem nem yakuza-eiga, sem nem elegáns anime, de éppen eléggé érzékeny pontokat érint, bővelkedik az agresszióban, roppant politikus, de nem mentes a nosztalgia lehelletétől sem.
1935-öt írunk, a helyszín Okayama. Ebben a kisvárosban él hősünk, Kiroku, a kamaszfiú, aki szüntelenül érzi magán a kortárscsoport nyomását. Kiroku egy lúzer, fogalmazhatnánk így is, rövidre zárva a gondolatot; maga a film is éppen ilyen kurtán intézi el a kérdést - mindezt hamar magunk mögött tudjuk, nem marad más, csak a szúró emlék. A fiatalember ugyanis hamarosan megtalálja a helyét az iskolai bandában (mely az OSMS nevet viseli, az Okayamai Második Középiskola nyomán), ahol lépten-nyomon verekedésekbe keveredik, vademberként csépel maga körül bárkit és bármit, a "valódi férfiasság" jegyében. Miután pedig mesterre talál, aki a koha, a kemény iskola szabályai szerint képzi a sejtelmes fényektől ragyogó bambuszligetben ideológiai harcossá, eszeveszetten küzdő ösztönlénnyé.
Kirokunak egyetlen bánata van csupán: ő egyszerűen az OSMS előírásainak megfelelően kíván viselkedni, mégis súlyos szabálysértést követ el - beleszeret szállásadója lányába, a szép és jó katolikus Michikóba, aki persze komoly művészi hajlamot és tehetséget is felmutat. Igazi kamaszszerelem ez: háborgó érzelmek, az ártatlan sétán hevesen doboló szív, közös zongoralecke, mely egy roppant szubtilisan erotikus jelenetben kulminál, mely egyben a kapcsolat lehetetlenségét jelző sarokkő is; a fiúnak túl merevek az ujjai, így billentése gyatra és érzéketlen - jól jellemzi mindez a fiatalember személyiségének felszínét, de a végbement változásokat is. Melyeket nyomon követhetünk, amennyiben bele-belepillantunk naplójába is, mely bővelkedik a szerelmes ifjúhoz mérten giccses és patetikus bejegyzésekben. Ennek csúcspontja, egyben a film hamiskás esszenciája is a zavarbaejtő és kacagtató mondat: "Ó, Michiko, én nem végzek önkielégítést, én harcolok!" Túlteng a tesztoszteron. De a csoporttudat sérül, Kiroku próbálgatja is a kereteket, melyek már nem egészen felelnek meg neki. Lázad az európai stílusú kötelező katonai gyakorlat és az OSMS szabályzata ellen.

Így csapják ki a középiskolából, ahonnan egy igazán "neki való" helyre kerül: Aizu Wakamatsuba, egy északi tartományba, melynek lakói Japán-szerte híresek bátorságukról, halálmegvető harciasságukról és a szamurájerkölcsnek példaszerűen megfelelő hűségükről [az Aizu-szellemről kimerítően ír a Shówa császár sógornője, Chichibu Setsuko hercegnő magyarul is megjelent memoárjában, Az ezüstdobban.]. A terület pedig sziklás, az emberek makacsak és mindennapi betevőjüket a szó szoros értelmében a föld alól kaparják elő, s ennek megfelelően büszkélkednek is remek jellemvonásaikkal. Nincs ez másként az iskolai bandában (a Fehér Tigris Csoport) sem: a Taishó- és korai Shówa-korra (1912-1926 ill. 1926-1989) jellemzően hagyományos öltözékben járnak - éppen csak a felszín alatt látszanak hibádzni a dolgok. Hősünk így nem is akar közéjük, a felvágósokhoz, "hegyi majmokhoz" tartozni, ezért bandaháborúba szólítja embereit (köztük a valóságosan is létezett Kita Ikkit, akit a modern japán fasizmus szellemi atyjaként tartanak számon) és megsemmisítő csapást mér a Tigrisekre.
Szerelme azonban beteljesületlen marad: a hű katolikus Michiko inkább Krisztussal jegyzi el magát, holott szíve Kirokué. A csalódás a fiatalembert a sereghez sodorja; kötelékükben menetel Tokyo felé, ahol lassan kezdetét veszi a ragyogóan fényes Meiji-kor utáni legnagyobb sötétség, a totális militarizálódás időszaka.

Nagyon sokmindent érint Suzuki filmje. A japán életben mindennapos kötelesség-érzelem ellentétpárnál jóval mélyebbre menő konfliktusok bukkannak fel itt sorra: a teljes militarizálódás őrülete, a fanatizmus, a hagyományok központi és erőszakolt újraélesztése, amikor a hagyomány devalválódása éppúgy jelenvaló, s az új hithez hajtja a fiatalokat, akikben túl sok indulat feszül (mely indulatokat a vallás csírájában próbálja elfojtani - ezért is a mindenütt jelenlevő kereszt-kép)...S mindezt abszurd humorral teszi, mely csak tovább mélyíti a sötét árkokat, de mindenképp megkönnyíti a sokat emlegetett szembenézést. Minden bizonnyal nem egy veterán ismerte fel egykori önmagát 1966-ban a moziban, ezért a furcsa, félig kimondatlan nosztalgia-érzés a filmben örökké exponált erőltetett tisztaság iránt.
Tovább mélyíti ezt a zavart az operatőri munka egyenetlensége is: az "akciójelenetek" imbolygó, rosszul komponált képe (sokhelyütt zavaró a szemnek ez a látvány) éles kontrasztban áll az érdekes, gyakran rusztikus, vagy klasszikus tájképeket idéző snittekkel.

Mindent egybevetve érdekfeszítő és sokrétű kordokumentum Az erőszak elégiája, és a koha egyik legsajátságosabb példája - abszolút ajánlott.

Társadalmi érzékenység (Jitsuroku Abe Sada, r. Tanaka Noboru, 1975)

2005-08-17T02:49:00.000+02:00

Aki a filmtörténetben kicsit is jártas, minden bizonnyal hallott már Oshima Nagisa Érzékek birodalma című opusáról, mely igen nagy vihart kavart (mint egyébként Oshima más filmjei is): betiltották, a rendezőt bíróság elé citálták, alaposan meghurcolták a Nyugaton később egekig magasztalt explicit képisége miatt.

S aki hallott már az Érzékek birodalmáról, az valamelyest ismeri Abe Sada történetét is. Abe Sada szegény családban született 1905-ben; ekkor még szokásban volt a "felesleges" lánygyermekeket gésának vagy yujonak (prostituáltnak) eladni valamely fűzfa és virág negyedben található bordélyháznak, étteremnek. Nem történt ez másként vele sem: egyik városból a másikba szökött, míg végül beleszeretett főnökébe, a bordélyt és hotelt üzemeltető Kichizoba. Viszonyuk a hétköznapi realitástól teljesen elrugaszkodott volt, szinte kizárólag a szexualitásnak, a test élvezeteinek hódolva éltek együtt egy szobában hónapokon át, míg végül Sada megfojtotta a férfit, nemiszervét levágta, papírba csomagolta, s így bolyongott Tokyo utcáin majd' egy hétig, míg egy rendőr fel nem figyelt az eszelősen boldog, félig öntudatlan nőre. Története eddig tart számot művészi érdeklődésre, holott miután 1940-ben amnesztiát kapott, férjhez ment, majd elvált, show-műsorok, filmek népszerű sztárjaként élte életét - amíg el nem tűnt. Abe Sada 1970-ben ismeretlen helyre távozott, azóta nem látta senki sem. Méltó és rejtélyes lezárása ez egy az emberi lét alig felfogható határait feszegető nő-démon számára.
Azonban érdekes módon ez a démoni vonás kevésbé domborodik ki a Sada életéről készült első filmben, Tanaka Noboru inkább tévéjátéknak beillő alkotásában. A rövidke 76 perces játékidőben a hangsúlyok egyfelől az illuzorikus szociális empátia, másfelől pedig a két ember monomániás kapcsolatának esztétikuma felé tolódnak el.

Vegyük az első aspektust: a filmet egy hosszú monológ nyitja, melyben Sada (?!) felsorolja minden foglalkozását és minden álnevét; ez teremti meg a történet kontextusát, egy fontos vonatkoztatási rendszert jelölve meg - az ukiyo ez, a lebegő világ. Az ukiyo eredetileg buddhista terminus, múlandó, fájdalomteli világot jelent, melyből ki kell lépni, melynek körforgását meg kell szakítani. Csak az Edo-korban bővült ez a jelentéstartomány, immár az elviselhetetlen, de szórakozásokat kínáló, épp ezért opálos, lebegő világgá (innen is a gésaházakat, kurtizánokat ábrázoló fametszetek neve: ukiyo-e) - mivel a szórakoztató negyedek mindig is folyóparton épültek. Ezen az archaikus, matriarchális, zárt közösségen belül járja be Abe Sada kezdettől deviáns életpályáját; megszökni egy ochayából (teaházból, ahol a gésákat alkalmazzák) nemcsak veszélyes, bűn - mert egy gésa karrierjének elindítása hatalmas anyagi terhet rótt, ró a ház tulajdonosára, melyet a gésa később vissza kell, fizessen neki. Sada így, szökései révén is csúszik egyre lejjebb és lejjebb, lesz kurtizán, konzumhölgy, útszéli prostituált, majd bordélyházi cseléd. A történetmesélés módjában így máris felfedezhető az erős morális él: ezt teszi a mizu shobai (szórakoztatóipar) a kiszolgáltatott nőkkel.

Nem vonatkozik mindez azonban arra a helyre és időre, amikor végre saját ösztöneinek kielégítését, vágyainak teljesítését veszi célba. Az elsötétített szobában a társadalomból kiszakadt, az abszolútot és végtelent öntudatlanul is kereső ember van jelen, akiket elítélni, megbélyegezni végzetes hiba lenne - mert olyasmire mutatnak rá viszonyuk őszinteségével (ami nem biztos, hogy tisztaságot jelent), amit a civilizáció elfed, és nem enged felszabadulni. Különös, ahogyan a nő öröme kerül a középpontba a férfi passzivitásával és áldozat-jellegével egyidejűleg. A Japánra jellemző bonyolult alá-fölérendeltségi viszonyokban a nő két biztos szerepet tölthet be: lehet anya (feleség - a feleség is anya, akkor is, ha nincsen gyermeke, hiszen a férjével szemben is anyai jellegű gyengéd bánásmóddal tartozik), vagy démoni szerető (emlékezzünk a rókaszellemek, boszorkányok, varázslónők benépesítette mondavilágra...). Klasszikus, ugyancsak reális leosztás volt ez a közelmúltban is: az asszony a háznál vezeti a háztartást, jól bánik a pénzzel, feláldozza magát gyermekei boldogulásáért, és mellesleg nem csak, hogy elnézi, hogy férje szeretőt tart, gésaházba jár, de még hálás is ezeknek a hölgyeknek, amiért egy gondot levesznek a válláról. A féltékenység igen negatív hajlam, amit minden bölcs feleség le kell, győzzön magában - Kichizo társa pedig képtelen erre, így a gyenge férfi végleg Sadához menekül, aki szintén bántalmazza ugyan, de a fájdalom itt igéző, a kín a kéj része - valóban bezárul a kör: az életerőt ünneplő felszabadult szexualitás összeér a megsemmisülés-megsemmisítés vágyával.

Van az éremnek azonban egy másik oldala is: a társadalom tagjai időről időre betolakodnak ebbe az idilli állapotba - hol egy szolgáló, hol egy alkalmatlan gésa jelenik meg, mindössze azért, hogy megbotránkozzon a szerelmeseken. Ezekkel a betétekkel, mint gesztussal zárja a rendező végleg a párra a saját maguk kreálta világ ajtaját.
A film tetőpontja körülbelül a játékidő felénél található, a második részben Sada tetteivel kapcsolatos ambivalens érzései kerülnek középpontba - a folytathatóság dilemmája, a gyász, a tébolyult öröm és egyfajta zavar, mely leginkább abban a jelenetben kerekedik felül, melyben a patrónusával van együtt a megtört nő. A vég azonban valami nehezen értelmezhető csalás: talán az lenne a cseléddel szembeni elvárás, vessen véget életének ő is? S vállalhatatlan lenne az élet folytatására tett kísérlet? Felülírja-e ez a befejezés a lefüggönyözött szoba realitását? Megválaszolatlan kérdések, melyek csak fokozzák, de nem enyhítik a néző zavarát.

Tanaka filmje egyértelműen az intimitásra és a moralitásra koncentrál, a politikumnak, a megbotránkoztatásnak szikráját sem találhatni benne. Megtartja a japán cenzúra minden íratlan és írott szabályát a 70-es évek erotikus filmjeinek minden operatőri finomságával, hogy azt csettinthessünk egyet: lám, egy ilyen "szörnyű" történetet is el lehet mondani jóízléssel.

"Ki itt belépsz..." (One missed call r. Miike Takashi, 2003)

2005-08-14T23:51:00.000+02:00

Félelmetes egy ország ez a Japán: a szekrényekből ólomszürke kezek ágaskodnak az ártatlan leányok felé, gyámolításra szoruló anyákat üldöz a szomszéd holt gyermeke, a nyúl pedig kényére-kedvére harap ki gondozója arcából véres cafatokat. A rendőrség viszont tétlen és tehetetlen, ha nem jönne mindig az a szűkszavú, megtört ám töretlenül jóképű bőrkabátos úriember, a kissé megzakkant szemtanúk is könnyen áldozattá válhatnának.

Népszerű zsáner a horror, gyökerei a népszínműveknek titulálható Kabuki-drámáknál is mélyebbre vezetnek: abból a gazdag folklórkincsből merítenek mindmáig, mely oly ősi, s oly szerencsésen keveredett a buddhista elemekkel, tanításokkal - később ezeket dolgozza fel nem egy színházi darab (legismertebb közülük a Tokaidou Yostuya Kaidan, melyben minden ma látható horror-kellék megtalálható már.) Apropos, kellékek; ha a reklámfilmek elmaradhatatlan sikereleme a nő-gyerek-kutya szentháromsága, úgy a japán horroré feltétlenül a bőrkabátos úriember, a szenvtelen tekintetű gyermek szelleme és a zombi, lett légyen az zöld és piros szemű, vagy nedves és fehér lepelbe csomagolt. S mivel ezek ítélik sikerre e filmeket, valóban nem lehet őket kihagyni. Nincsen horror a sarokból figyelő fehér ruhás nő nélkül - hiába, a yakuzafilmek képi és dramaturgiai szimbolikájának agyonrágása után a borzongató horrorokat is elérte az ellaposodás.

Tovább>>>

Világmozi IV. augusztus 1-7.

2005-08-01T14:27:00.000+02:00

augusztus 1. hétfő

22.45 3sat Izraelita közösség Svájcban - dokumentumfilm; egy országban, ahol pdf-ben letölthető
kóserlista és ilyen
jó kis étterem van, nem lehet rossz a közösségi élet sem.
23.00 arte Isten gyermekei - japán doku Maniláról, a környezetszennyezésről és az özönvízszerű esőzésről.

augusztus 2. kedd

17.30 hálózat tv A Liaoning Művészegyüttes műsora - a debreceni tévé felvételéről
22.45 dunatv Marco Polo (izr. játékfilm r. Rafi Boukaee) 113' Tizennyolcas karikával, de vajon miért.
23.10 m2 Záróra 44' - témája: A jövő is a régi? -- retro korszakban a sci-fi

augusztus 3. szerda

12.45 és 04.15 hbo Randibusz (kínai com-dráma, r. Zhang Yimou) 98'
20.00 cinemax Amit ma megtehetsz (kínai dráma, r. Lik Wai Yu) 96'
21.00 hbo2 A begyűjtő/Ritaanaa (japán fantasztikus akció, r. Yamazaki Takashi) 111'
21.45 film+ Armstrong (usa film, r. Menachem Golan) 95'

augusztus 4. csütörtök

23.45 mtv Hajnalodik (fr-it. r. Luis Bunuel) 95'

augusztus 5. péntek

01.05 vox Lodoss szigete (jp. anime, r. Akio Sakai) - anime hajnalhasadtáig. Az adás 05.50-ig tart, erotikus hirdetésekkel meg-megszakítva

augusztus 6. szombat

21.05 m2 Békekoncert Hiroshimából 75'
23.20 zdf Csak a halál ridegebb (jp. játékfilm, r. Wakamatsu Setsurou) 119'
01.25 cinemax Többek között (Alila) (izr. dráma, r. Amos Gitai) 115'

augusztus 7. vasárnap

20.00 cinemax Szentivánéj (dán filmdráma, r. Carsten Myllerup) 92'
22.30 dunatv Bábok (jp. játékfilm, r. Kitano Takeshi) 109'

Fehér ember reflektál (Tokyo-ga, r. Wim Wenders, 1985)

2005-07-31T21:10:00.000+02:00

Annak, aki látta Wim Wenders féldokumentarista film-útinaplóját, nem okozhat nagy meglepetést ez sem.

Történt ugyanis, hogy az obskúrusnak kikiáltott rendező elment Japánba egy kamerával, hogy tisztelettel adózzon kedvenc filmrendezője Ozu Yasujiro emlékének. S ha már abban a nagy és furcsa kultúrájú országban volt, megörökítette hát futó benyomásait is.
Mindezt a '80-as évek leírhatatlanul nehéz és sötét életérzésétől áthatva.
Most azt mondhatnók: ennyi, ilyen egyszerű ez. Kamera, idegen ország, sok beszéd - reflexió és önreflexió.

Mert olyan egyszerű dolgokról "szól" ez a film, amelyeket a felszínen (a filmkép végtelen konkrétságában) lencsevégre kaphat az egyszeri ember, aki elvetődik a Mesés Keletre: városi baseball csarnok, ahol az üzletemberek vezetik le késő estébe nyúlóan a felgyülemlett feszültséget; látkép a Tokyo Towerből, véletlen találkozás ugyanott a jó baráttal és kollégával, Werner Herzoggal, minitévé és showműsorok a taxiban, és persze ott van az egész film stilisztikai csúcspontja, a jelenet, mely egyszerre tanít és szórakoztat: a viasz ételminta készítő kisiparos bemutatása. És keresgélés Ozu szellemi hagyatéka után.

Az egész naplózás tétje, vajon kiállja-e az elképzelt a próbát? Vajon olyan-e ez az ország, amilyennek egykor Ozu is láttatta?
Már a kérdésfeltevés is együgyű a történelem, de különösen a gazdaságtörténet ismeretében - ezért törvényszerű, hogy a filmnapló egyetlen csalódást, kiábrándulást mutat be részleteiben.
Mert a Wenders által elképzelt talán sosem létezett. Mert Ozu filmjei nem feltétlenül és nem kizárólagosan a kora valóságát tükrözték vissza - voltaképpen Ozu szinte minden interpretátora megegyezik abban, a rendező legtöbb filmje már eredetileg is nosztalgiával volt telítve.
A képzeletvilág görcsös megtalálni akarása pedig a spontaneitást öli ki a napló keresetlenségre áhítozó műfajiságából. Nézőként csak feszengünk: nem érdektelen, mit gondol a Berlin felett az ég rendezője egy távoli, misztikus-romantikus ködbe vesző, ugyanakkor hipermodern kultúráról, hogyan találja meg példaképét, egyáltalán ki volt az az Ozu, de a mesterkélten filozofikus-kultúrpesszimista kommentárok az érzékelés peremére távolítják az élményt. Közömbössé, vagy inkább kicsit rosszízűvé válik, amit látunk, minden olyan, mintha egy kiadós tengeribetegség után ülnénk le tévézni, a múló láz és rosszullét prizmáján törik meg a pillanat.

Nehezen találjuk meg Ozu szellemiségét az interjúkban is: Chishu Ryu volt Ozu truppjának egyik vezető színésze, többnyire a bölcs, értelmiségi apa szerepében tűnt fel (azaz tényleges koránál 30-40 évvel idősebb karaktereket kellett megformálnia), Atsuta Yuharu pedig operatőrként dolgozott a rendező keze alá - vagyis nem volt önálló elgondolása a filmek képi világáról, azt ugyanis Ozu alakította ki és csiszolta tökéletesre, feladata a rendezői utasítások pontos és gyors végrehajtásában merült ki. A japán filmipar újabb sajátossága.
Meg persze a japán karakter autentikus megnyilvánulása, ami a művészeti élet európai felfogásától gyökeresen eltérő képet villant fel: a színész nem sztár, az operatőr csak eszköz.
Igazán csak annak adhat valamit is a film, aki ismeri (értsd: a kritikával együtt újrafelfedezte magának) Ozu munkásságát (ami sajnos nem feltétlenül esik egybe akár leghíresebb filmjének a Tokyo monogatarinak ismeretével). A néző ekkor ujjongva kiált fel, amikor a tokyoi utca látképe az objektívcsere során teljesen eltorzul: Wenders kipróbálja Ozu tekintetét.

De a varázs így sem jön létre. Hiába veszünk fel akármilyen szemüveget, hiába próbálunk rá egy kész formát minden jelenségre, csak azt konstatálhatjuk: változás van. Mozgás van, élet, rohanás, az Ozu-filmek statikus jellege, az apró rezdülések iránti fogékonyság - ha volt is valaha - elmerült, szétfoszlott.
Érzékeny film a Wendersé, de éppen ez okozza vesztét is.

Egyetlen hazai vonatkozású adalék: egy tragikusan fiatalon elhunyt esszéistánk, Hekerle László sem a Wenders, sem Ozu filmjeit nem "fedezhette fel magának" ebben a szép országban a '80-as évek legelején. Csak olvasott a Tokyo-garól, majd írt róla. Nehéz precízen megfogalmazni, milyen teret nyit meg ez az közép-európai elzártság.
A Nyájas Olvasó viszont fellelheti Wenders filmnaplóját a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Multimédia termében.

Világmozi III. július 28-31.

2005-07-27T14:49:00.000+02:00

július 28. csütörtök

16.40 cinemax Kedma (izr. dráma r. Amos Gitai, 2002) 94' Amos Gitai low-budget filmje Izrael állam kialakulásáról, a bevándorlókról, britekről és palesztinokról.
20.40 arte Mata Hari - a H. 21-s ügynök (fr-it. játékf. r. Jean-Louis Richard, 1964) 94' Főszerepben Jeanne Moreau és Jean-Louis Trintignant, Mata Hari sztoriját pedig mindenki szereti. A Nyomorultak mini TV-sorozat rendezőjétől.
21.15 m2 Légi terrorizmus (usa-izr. dok. r. Tal Imberman, 2002) 52' A Knafayim írójának dokumentumfilmje - vigyázat légi specialista.

július 29. péntek

17.20 filmmúzeum Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem (csehszlo. film r. Oldrych Lipsky, 1970) 103'
22.30 3sat Az egyetlen igazi (dán játékf. r. Susanne Bier, 1998) 104' Egy kis Dogma 98'.

július 30. szombat

12.05 cinemax Hosszú élet, öröm és bőség (kanadai dráma r. Mina Shum) 87' Könnyes-nyálas alkotás a vancouveri-kínai közösségről. Taoista mágia, Sandra Oh.
18.00 cinemax Találkozás Vénusszal (angol com. r. Szabó István) 114' Operafilm, a Szabó István univerzum kis darabja a tündöklő Glenn Close csillaggal.
19.20 hbo2 Elveszett jelentés (usa-jp romantikus f. r. Sofia Coppola) 102' Bill Murray és Scarlett Johansson kalandjai abban az érthetetlen kultúrájú országban. Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg - most tényleg.
20.40 arte Hiroshima (kanadai-jp TVf. r. Roger Spottiswoode, Kurahara Koreyoshi) 96' Emlékezzünk az atombomba ledobására ezzel a koprodukciós tévéfilmre!
22.50 duna Megváltó szex (mex-sp. játékf. r. Laura Maná, 1999) 107' Fanyar és stílusos, latin és katolikus.
23.15 europa Szent Iván napja (magyar com. r. Meskó Zsolt, 2003) 90' Az operatőr Kardos Sanyi, a szereplőgárdát a magyar színészet krémje alkotja. A Fehér alsó és a Somlói után Meskó Zsolt újra próbálkozott.

július 31. vasárnap

09.40 duna János vitéz (magyar anim. r. Jankovics Marcell) 74' A régi, nagy, klasszikus, fordulópont a magyar animáció történetében.
18.00 eurosport UCI ProTour Hew Cyclassics (kerékpárverseny)
20.00 duna A postások iskolája (fr. játékf. r. Jacques Tati) Jacques Tati humorát nehezen érthetni, ugyanakkor mindenképp ajánlásra méltó.

Araki+Kitano+Björk (Arakimentari, r. Travis Klose, 2004)

2005-07-25T20:07:00.000+02:00

A rajongók ~~minden bizonnyal~~ nagyon várták már ezt a dokumentumfilmet; ez egy általános megállapítás. Már minden el volt képzelve: az audiovizuális elemek tömkelege sorjázott elő a bódult személyek fantáziájából, különösen a címben már szerepelt nevek említésekor - de hozzáadhatjuk DJ Krusht is, aki a produkció zenéjét jegyzi.

Az ún. "tapasztalt médiaszakember" pedig hátszélben, nullkilométerről megmondhatta: ez a film 18-35 éves (felső)középosztálybelieknek és értelmiségieknek fog szólni, erősen "alternatív" és szerteágazó művészeti érdeklődéssel és jó adag sznobériával.
Ez a hatalmas pontosság teszi részben érthetetlenné a koncepciót - ha félretesszük a narkotikus rajongást és későbbiekben még kifejtendő megértést.
Adott ezen keretek között egy botrányfotós, akinek az életműve alkotja Travis Klose dokujának (hatalmas és színes) terepét. Ezen a terepen, mint a szerepjátékok térképén különböző figurák vannak elhelyezve, akikhez időről időre visszatérhetünk, hogy a véleményüket vagy ötleteiket kérjük. Kattintásra pedig maga a címszereplő beszél és mutogat és dolgozik - vele vagyunk.
Araki Nobuyoshi az egyik legismertebb japán "fotóművész" Nyugaton - azért az idézőjel, mert most megtudjuk, távolról sem az a koncepciózus képmutogató ember, akinek mi, európaiak elképzelhetjük, ugyanazzal a lendülettel fotóz reklámot, erotikus magazin-sorozatot, mint virágokat vagy ún. művészi aktokat. De a legjobb, ha éppen e lendület és a művészről lerívó egységesség-kongruencia miatt el sem különítjük ezeket a kategóriákat. Esetében minden ugyanarról szól végtelenül sokszínű, variábilis és kategorikus módon: szerelem, halál.
Napjaink esztétáját kirázza a hideg e két szó kapcsolatos említésére, de a legmeglepőbb, hogy Araki képei még így sem telnek meg felesleges (tehát giccses) érzelemmel. Minden nagyon természetes; amíg vissza nem térünk a térkép egyéb figuráihoz.

Araki kollégái, fotósok, műítészek produktívan járulnak hozzá a portré kibontakoztatásához: ismerősként vagy talán barátként sok személyes elemet adnak hozzá ahhoz. Kis történetek, beszélgetésfoszlányok idéződnek fel, melyek felkeltik a néző figyelmét. Jó lenne ezeknél hosszasabban elidőzni, de kontemplációra nincs idő, rohanunk tovább. Például Kitano Takeshihez, aki - kitalálták? - az egyik legismertebb japán filmrendező Nyugaton. Azonban mielőtt elkámpicsorodott képpel konstatálnánk: a rendező sztereotípiákban gondolkozik, érdemes meghallgatni, mivel szolgál a világhírű polihisztor: a legmélyebb megértéssel az összes megszólaló közül. Megnyilvánulásai tömörek, jobbára Araki karakterére fókuszál, de ezzel a művész önvallomása mellett hiteles kulcsot ad a képek interpretálásához.

Mert Araki képei nemcsak monomániásan ugyanazzal a témakörrel foglalkoznak, de összetettek is, mint szinte minden jó művészet. Egyszerre személyesek és távolságtartók, és ezzel csak a legfelszínibb rétegre pillantottunk. Egy Araki album végigpörgetése rengeteg kérdést vet fel, melyek minden egyes újabb megtekintésre csak kínzóbbakká válnak. Mi különbözteti meg az igényes bondage fotót a bondage művészeti alkalmazásától? Mitől lesz erkölcsileg romlott egy virág? Hogyan lehet minden felhő-fotó más és más? ...
Válaszokat itt is csak töredékekben kapunk, de esélyt arra, hogy megértsük ezek kulturális és személyes meghatározottságát annál többet.

S mindezt a dokumentumfilmezés új iskolájának ízlése szerint: pörgős, szinte táncolható zene, másodpercenként áramló kép- és információtömeg, asszociatív montázssorok, apró trükkök itt-ott. Megvan ennek a létjogosultsága is, ezt nem vitathatjuk el - rá kellett végre jönni, nem feltétlenül használ a téma bemutatásának, ha antropológiai irányban indulnak el a készítők, különösen, ha a populáris kultúrától ennyire áthatott jelenséget tesznek vizsgálatuk tárgyává.
Talán ennek tudható be Björk szerepeltetése, aki "látta a Sentimental Journey-t" (mely Araki Nyugaton legismertebb albuma), és a stáblistán fel van tüntetve sminkesének a neve is. Az egyébként nagyrabecsült Björk ebben a kontextusban kifejezetten buta és felszínes.
Araki személyisége viszont átható és karizmatikus, mindenhol, minden egyes képkockán otthagyja kézjegyét. A rajongóknak, éppen ezért, kötelező penzum az Arakimentari

Világmozi II. július 19-24.

2005-07-19T17:32:00.000+02:00

július 19. kedd

22.15 europa Sanghaji trió (1995, r. Zhang Yimou, 103') Amikor Zhang még nem álmodhatott Kína legnagyobb filmes költségvetéséről - elsőfilm.
23.45 mtv Éjjel-nappal fiatalok (2001, r. Saul Metzstein, 88') Keserédes (víg)játék
01.20 duna Paszport (2001, r. Gothár Péter, 71') Tévéfilmnek indult...tévéfilmként végezte

július 20. szerda

11.40 cinemax Hegedűs a háztetőn (r. Norman Jewison, 176') A régi jó, Topollal és a Jézus Krisztus Szupersztár rendezőjétől.
22.00 filmműzeum Fűre lépni szabad (1960, r. Makk Károly, 98') Bacsó Péterrel együttműködve. A magyar filmsiker receptje.

július 21. csütörtök

22.45 europa A cseresznye íze (1997, r. Abbas Kiarostami, 96')
23.30 travel channel Séta a világ körül - Kyoto, Japán (30')
00.15 vox Aguirre, Isten haragja (1972, r. Werner Herzog, 90') A legjobb német szürrealista perui koprodukciós műve.

július 22. péntek

22.00 cinemax Bíbor pillangó (r. Ye Lou, 123') Zhang Ziyi megint ellenállót játszik, ezúttal repülő tőrök nélkül.
22.00 hbo2 Kettős látás (r. Chen Kuo-Fu, 108') Egy közepesen jó kínaiul beszélő horror is akad.
22.10 duna Kárhozat (1987, r. Tarr Béla, 115')

július 23. szombat

13.05 duna Tarzan veszélyben (1936, r. Richard Thorpe, 86') Újabb nosztalgikus tétel, ezúttal Weismüller Jánossal.

Tarantino mozija I. - Yakuzadömping uborkaszezonban (Deadly Outlaw Rekka r. Miike Takashi, 2002)

2005-07-10T11:17:00.000+02:00

Elérkezett a nyári lazulás ideje, koktélok a kézben, hűsölés a lefüggönyözött szobában - a mozikban A pofonok földje [Kung-fu Hustle, r. Stephen Chow] és más semmi. Ezért is az előbbi opusz kapcsán csupa olyasmit nézünk, ami Tarantinonak tetszhetne.

Rock'n'roll.

Rögtön adódik néhány film a "japán filmipar fenegyerekétől", Miike Takashitól, akinek abszurd, keserű humora szerzett már kellemes perceket néhányunknak. E megállapításból persze következnek az ilyen-olyan előítéletek; joggal várnánk a főszereplők impozáns névsorát látván, hogy megismételtessék itt a Gozu észbontó, groteszk furiosoja és totális szürrealitásba forduló cselekménye. Ez lenne a minimál program. De nem csak ehhez képest sikerül mellényúlni.

Tovább>>>

CLAMP-mangák a legjobb korban lévő uraknak is - Oshiguchi Takashi (A "Manga no Mori" kritikusa)

2005-07-07T20:50:00.000+02:00

Régebben a shojo-mangáknak sok férfi olvasója is volt. Nem is, hiszen úgy gondolom, ma is sok van, de akkoriban a férfiaknak a műfajoktól - shonen, shojo - nagy kedvük telt a mangákban. De egyszeriben felhagytak a shojo kötetek olvasásával.
Ennek több oka van. Példának okáért a rajzstílussal, vagy a világlátással nem tudtak megbékélni. Gyakran hallani olyan előítéletes véleményeket, melyek szerint ez a fajta képregény nekik "egyszerűen nem fekszik", vagy nem tudják követni, mindezt persze úgy, hogy régebben úgy kellett, olvassák őket, hogy a kategorizálással egy cseppet sem törődtek.
Az olyan alkotók műveit sem olvassák, mint amilyen a CLAMP, ...

Tovább >>>

Szocio, Horror II. - Tokyo Babylon

2005-07-07T20:00:00.000+02:00

Azonban a manga a fennebb említettek fényében eddig kiállta az idő próbáját, amennyiben hatásosan sűríti korának társadalmi jelenségeit.
Például megjelenik benne a CLAMP cosplay és visual típusú szubkultúrák iránti vonzalma: a jelképek használata - mint például a már említett utazó jezsuita kosztümé - nemcsak a multikulturalizmus felé tett külsődleges gesztus, de a japán pop-kultúrában igen fontos dress-code-ok felvillantása is. Ennek ellenére nehezen tudnánk behatárolni, miféle in-grouphoz tartozik is Hokuto-chan.

Másfelől, a csillogó felszín alatt a vallási tradíciók szó szerinti gyökeréig ás a történet. Az Onmyoujutsu, azaz a yin és yang kvalitásokra épülő jóslás/varázslás létezett dolog, különösen a Heian-kori Japánban volt népszerű, a buddhizmus végső térnyerése előtt. Talán marginálisnak tetsző elem ez a történetben [elvégre nem mindegy, milyen mágiát használ a főhős?!], annál fontosabbnak tetszik egy másik jelenség fényében.

Ez pedig a természetfelettire adott reakció. A természetfeletti itt a közelmúltban főként holtak szellemeinek ténykedését jelenti (gondoljunk csak Nakata Hideo filmjeire) - olybá tűnik, még az 1970-es években is evidensebb volt az emberi értelem számára magyarázhatatlannak való megbékélés.

Tovább>>>

Szocio, Horror I. (CLAMP: Tokyo Babylon - manga és anime)

2005-06-19T20:03:00.000+02:00

Gyűlöli ön Tokyot? olvasható rögtön az első oldalon. S ahogyan egyre beljebb hatolunk az atomkor Babylonjának érzelmi dzsungelébe, lassan világossá válik, miért.

Az itt megszokotthoz képest, most egy korai CLAMP manga, anime-adaptációja és a történetből kimutató szálai kerülnek kitárgyalásra.

Ez a rövidke sorozat (az eredti kiadás hét-, a német öt kötetes) hozta meg a '90-es évek elején a CLAMP négyesfogatának a valódi elismertséget; aktualitásai, emberi értékeket megcsillantó mondanivalója és az excentrikus rajzstílus elementáris erővel ragadott magával egy igen széles és változatos közönséget*. Nem csoda: a történet rendelkezik valami olyan varázslatos, rémisztő és őszinte kvalitással, melyre igen könnyű nagy érzelmekkel reflektálni. Olyasmi ez, ami igazán elgondolkodtató útravalóul szolgált az évezred utolsó évtizedébe lépőknek.

Ráadásul igen egyszerű alaphelyzetből bonyolítja a cselekményt: Sumeragi Subaru és Hokuto igen különböző jellemű, ám külsejüket tekintve annál egyformább ikertestvérek. Subaru roppantul szereti az állatokat, álma, hogy állatorvos, vagy ápoló legyen, de nincs lehetősége továbbtanulni, munkája túlságosan leköti - ő ugyanis a Sumeragi-klán 13. vezetője, a Yin-Yang Mester [Onmyouji], aki állami megbízásból űz el gonosz szellemeket, old fel kötéseket és átkokat.

Tovább>>>

A tiszta világ ábrázolhatatlanságáról (Cha no Aji r.Ishii Katsuhito, 2004)

2005-06-19T13:18:00.000+02:00

Formálódik most már a tömegfilmek egy bizonyos sora, látszanak már közös elemek - vajon mi az, ami a japán nézőt a hazai filmtermék vetítésére vonzza?
A vidéki város, a különös család, a még különösebb gyermek, egy kis yakuza, egy kis bosozoku, egy-két cameo; mindenből egy keveset.

Pontosan, "csont nélkül", mondhatnók, beleillik Ishii Katsuhito (familiáris csengésű név? joggal: a Kill Bill 1. rajzfilmbetétjének art supervisoraként ismerhette meg a nagyvilág) filmje ebbe a bizonyos sorba, ugyanakkor boldogan sóhajthatunk fel: két Casshern és Cutey Honey között egészen üdítő élmény.
Történet igazából nincsen is. Vidék van, meg család, hipnotizőr apa, mangarajzoló nagyapa és anya, a go-játékszenvedélyt leszámítva átlagosnak mondható lúzer nagyfiú és a hangmérnök nagybácsira feltűnően hasonlító hallgatag kislány. Meg van még egy nagybácsi, de ő a messzi nagyvárosban, túlfinomult, allűrös mangaművész, aki leginkább mégis önmagába szerelmes. A cselekményt főként a kérdés mozgatja: mit kezd egymással ez a sok csodabogár?

Hát mindenféle sztereotipikusat. Unalmasat is.

Tovább>>>

Világmozi I. június 20-26.

2005-06-19T00:39:00.000+02:00

Maraggyá' otthon azt' nézzed a tévét a mi konklúziónk is - nagyon tarka és különleges műsort állítottak össze a szerkesztők, csak kapkodjuk a fejünket.

Hétfő (június 20.)

15.10 Cinemax - Üdvözlöm, Shlomi úr! (r. Shemi Zarhin, 2003) 94' Meglepően friss izraeli filmdráma a HBO újabb al-mellékcsatornáján. Tartsuk a szemünket a képernyőn, feltűnik rajta Rotem Abuhab is, akit már megcsodálhattunk A világ végén fordulj balra című opusban is.
20.00 arte - Hogy szeretsz? (r.Susanne Bier, 2002) 109' A világklasszis Paprika Steen is színre lép.
20.30 Europa - A szerető (r.Jean-Jacques Annaud, 1992) 112' Amikor Annaud kelet felé fordult. Az egyik főszerepben a hongkongi Cary Grant, Tony Leung Ka Fai.
21.15 m2 - A fény szíve (r.Jacob Gronlykke, 1998) 88' A dán film divatos mainapság, de nem csak az amúgy is kifulladt Dogma miatt. Valódi, sztereotipikusan északi dráma.
23.10 film+ - A kard mestere (r.Siu-Tung Ching, King Hu, 1993) 112' Klasszikus hongkongi akciófilm. Siu-Tung Ching neve mint harcművészeti koreográfus lehet ismerős, dolgozott olyan filmeken, mint a Repülő tőrök klánja és A hős.

Kedd (június 21.)

20.00 dunatv - Falak (r.Kovács András, 1968) 87' Talán jobb, mint a Megszállottak, Latinovits Zoltán viszont elég jól csengő név, nna.
23.45 mtv - Suttogások, sikolyok (r.Ingmar Bergman, 1973) 88' Lazíthatunk azonban a kilencrészes Bergman-hommage soron következő darabjával is.

Szerda (június 22.)

20.00 dunatv - Levelek a szélben (r.Edmond Budina, 2002) 84' Albán koprodukciós játékfilm. Egy próbát megér, hogy legyőzzük végre a Káeurópai filmekkel szembeni előítéleteinket.
20.30 europa - A cseresznye íze (r.Abbas Kiarostami, 1997) 96' Iráni road movie, melankólia, mese és kultusz.
22.55 dunatv - Sabado - Esküvői video (r.Matias Bize, 2003) 65' Tanulságos annak, aki nem látta moziban a chilei csodát. Alapkérdés: hogyan baromkodjunk el néhányezer méternyi nyersanyagot?
01.20 ard1 - Miért lett R. úr ámokfutó? (r.Rainer Werner Fassbinder, 1969) 84' Nosztalgiázhatunk egy kis korai Fassbinderrel
03.35 m2 - XIX. századi grúz krónika (r.A Rehiasvili, 1980) 64' A lényeg mindig az Éjszakai választékban van (ott vetítették Isaura kalandjait is ki tudja hányadik alkalommal), ezúttal egy grúz film formájában.

Csütörtök (június 23.)

22.25 3sat - Johnny Vang (r.Jens Lien, 2003) 81' Szerelmi háromszög kortárs norvég módra.
01.40 ZDF - A ruha (r.Alex van Warmerdam, 1996) 95' A cukortartó sikere óta tudunk a holland filmről is. Itt is egy érdekes darab!
02.15 HBO - Volt egyszer egy Mexikó (r.Robert Rodriguez, 2003) 97' A Sin City és a Kémkölykök rendezőjétől

Péntek (június 24.)

21.00 filmmúzeum - Montenegro (r.Dusan Makavejev, 1981) 96' Álmaink tengerparti üdülőhelye - helyett a zúzmarás Svédország. Multikulti Makavejev-módra.
22.30 HBO - Double Vision (r.Chen Kuo-Fu,2002 ) 108' Egy hongkongi thriller is jut péntek estére.
22.30 arte - Elias Canetti - A fültanú -- Vagy egy dokumentumfilm a Holocaust-túlélő íróról.

Szombat

12.55 Cinemax - Mikor nő lettem (r.Marziyeh Meshkini) 76'
18.05 europa - A lisszaboni történet (r.Wim Wenders, 1994) 98'
21.00 TCM - A ház hideg szíve (r.Robert Wise, 1963) 107' A muzsika hangja rendezője nagy pofont ad a léleknek klasszikus horror-meséjével
22.00 m2 - A hetedik pecsét (r.Ingmar Bergman, 1957) 97' Ha azt mondod, "olyan darkos"...
03.35 m2 - A kölyök (r.Charlie Chaplin, 1921) 51' A végére jut még egy nagy klasszikus, persze, az Éjszakai választékból

Vasárnap

07.45 Cinemax - Stréber (r.Timothy Bjorklund, 2004) 71' Ébredjünk a világ legszürreálisabb Disney-meséjére! Ötlet, forgatókönyv, karakterek a zseniális Gary Basementől, aki csak azért érezte jól magát Berlinben, mert mindenki ugyanolyan akcentussal beszélte az angolt, mint ő.
18.05 europa - ZOO-ban (r.Peter Greenaway, 1985) 112' A szürreális filmekből és rendezőikből sosem elég-alapon.
22.50 arte - Nagy sportviadalok: Anquetil-Poulidor -- A Tour de France prológja előtt négy nappal; mindent az isteni Poupouról.

"Csak pontosan, szépen..." (Utolsó élet az Univerzumban, r. Pen-Ek Ratanaruang, 2003)

2005-06-07T22:12:00.000+02:00

Van, aki azért csinál filmet, mert olyasmit szeretne kifejezni, amire nincsenek szavak. Van, aki azért, hogy kifejezzen egy szép eszmét, míg mások azért, mert egy jó sztorit akarnak elmesélni. És van olyan is, aki azért rendez valamit, mert rosszul érzi magát ott, ahol van. Utóbbiak közé tartozik a japán-thai koprodukciót jegyző Pen-Ek Ratanaruang.
S bár nem méricskélhetjük patikamérlegen, mégis, a kezdő képsorok alapján erősen gyaníthatjuk: sokkal inkább japán, mint thai filmet látunk. Olyat, amiről azt kérdezik a dramaturgiai tanácsban: fontos, hogy két kultúra ütközzön?

Fontos hát. Kenji (Asano Tadanobu) a bangkoki Japán Alapítvány könyvtárában dolgozik és teljes mértékben idegen az élettől és önmagától. Anális fixációjának rendrakásban (pontosabban: rend konstruálásában - lásd a jelenetet a hűtőszekrény előtt a Heineken-dobozokkal) való kiélésén túl öngyilkossági kísérletek tervezgetésével és kivitelezésével foglalja el magát.

Tovább>>>

Stilisztikai félúton (Uzumaki r.Higuchinsky, 2000.)

2005-06-05T15:58:00.000+02:00

Kuruzou egy poros és joviális kisváros, kár, hogy átok sújtja. Az ilyesmire érzékeny polgárok hamar be is csavarodnak, így főhősünk gyermekkori, plátói szerelmének édesapja is. Az élet pedig, mintha menne tovább, csak a spirálok nőnek-növekednek, aztán mindennek vége lesz. Beteljesedik a kollektíva végzete. Többé-nagyjából ennyire szűkszavúan leírható a szüzsé: a film látszólag lazán kapcsolódó epizódok összege, nyomasztóan domináns vizualitással, egyenletes tempóban hömpölyögnek az események. Látszólag. Általában elmondható ugyanis, nehéz és veszedelmes vállalkozás mangát játékfilmre vinni, különösen igaz ez az olyan szürreális és stilizált képi világú sorozatokra, mint amilyen Ito Junji-é is; félő, hogy a papíron megteremtett képiség olyannyira eluralkodik a történeten, hogy az érdektelenné és lapossá válik az újabb és újabb üres látvány-kunsztokkal szemben. Körülbelül ez történik Higuchi Akihira (higuchinsky) első nagyjátékfilmjében is: de a végeredmény egyáltalán nem ejti csapdába a nézőt, ellenkezőleg – aki látott akár egyetlen képet is az Ito-mangából, önfeledten csodálja a pontos másolatot a mozgóképen.

Valóban pontos másolat ez: megfelel a képregényben is felvetett gondolatnak, mely szerint a város a spirálok konceptjének vonzásában létezik – azaz minden és mindenki, aki ebbe a vonzástérbe kerül, a spirális forma megvalósíthatóságának rendelődik alá. Ezért is fontos az átkot mintegy közvetítő megszállott apa figura kinyilatkoztatása: „Rájöttem, a spirálok az emberi testtel is leképezhetőek. Ezt jól véssétek az eszetekbe!” Egyfajta sötét, lovecrafti tehetetlenség érződik mindebben (nem is csoda, hiszen Ito Junji mestereként ismeri Lovecraft művészetét…)

Azonban ha mélyebbre ásunk, gazdagabb tartalmakra lelhetünk. Az igazán riasztó vonások a karakterekben vannak: az őrült apa minden mást kizáró fanatizmusában és családjával szembeni hisztérikus uralkodnivágyásában, az anya meghunyászkodásában és szó szerint sírig tartó félelmeiben (férje temetése után is az elhunytat látja a gomolygó füstben, majd a kórházban az ártatlan fülbemászóban is), a fiú totális introverziójában és Kirie özvegyen maradt apjának nyugtalanító kedélyességében. Valamely tudattalan impulzusainkat láthatjuk bennük viszont, amitől a beteljesedni látszó átokra adott reakcióik csak még irtózatosabbá válnak, amitől már mis menekülni akarunk a film által meghatározott realitás elől.

És ezt csak tovább fokozza az átokban rejlő szimbolika is, amelyet ki-ki diszpozícióinak megfelelően csűrhet-csavarhat, ha tetszik, akár ortodox freudiánus módon is. Egy vallási hiedelemből táplálkozik ugyanis az egész spirál-história, mely ismerős lehet a japán szépirodalomból is: Kawabata Yasunari ír le a Tó című kisregényében egy erre rímelő történetet a tóban lakó fekete sárkányról (vagy kígyóistenről).

De sajnálatos módon a néző nem részesülhet ennek a szimbolikus-mítikus kavargásnak a felfejtésében: elvész a felfedezés öröme, amint megérkezik a kíváncsi és jóságos riporter és a könyvtárban kész megoldásokra lel. Holott jót tenne a filmnek, ha a szórakoztató borzadozás helyett a befogadó részesévé válhatna a történetnek, akár csak arra a rövid időre is, míg kiderül, melyek a lényeges elemek a szentély-tükör-kígyó-tó vonalon, és mi okozza a tulajdonképpeni átok elszabadulását.

S bár ezzel egy csipetnyit sejtelmességéből is veszít a háttér, a vizuális megoldások és a színészi játék bőven kárpótolnak mindezért: a képeken dominálnak a zöldek és szürkék, és gyakran a kocsizó kamera látóterének legszélén lényegtelennek tetsző környezeti tárgyak tekeregnek-csavarodnak légspirálokká. Legszebb azonban mégis az ártatlannak induló miso-vacsora, s benne a naruto-tekercs fényképezése (mely szinte leugrik a vászonról), valamint a könyvtárjelenet betűmontázsa – simább ez, egyenletesebb, mint Ito mangájának erősen texturált vonalrajzai, mégis remekül hozza azok meghökkentő hangulatát.
Ezenfelül ki kell emelni Osugi Ren
játékát: kevés eszközzel is rémisztően és groteszk humorral képes érzékeltetni az apa fokozódó őrületét, ugyanakkor mindvégig játék és stilizáció marad mindez, ahol néha nem is hisszük el, amit tesz, folyamatos bizonytalanságban vagyunk tartva. Jól ellenpontozza mindezt a fiát, Shuichit alakító Fhi Fan magába forduló, mégis érzéki és aszkétikus vérszegénységével és gondterheltségével.

Megkapjuk tehát, amit akarunk, egy néhol mulatságos, máshol nyomasztóan félelemteli filmélményt, éppen csak ez a kettősség hagy kellemetlen utóízt szánkban: ottmaradtunk félúton a Casshern dramaturgiai igénytelensége és Kitano Zatoichijének
szándékosan parodisztikus idiotizmusa között.

Új nap, új cím

2005-05-31T17:57:00.000+02:00

Ha a Nyájas Olvasó a címre kattint, ugyanide jut vissza. Azonban ajánlom a cím: nihon.sw.hu memorizálását a nyakatekert, nyelvtörő és egyébként is érthetetlen eiga hyoron helyett.

Az sw egyébiránt Star Wars-t jelent, igaz?

Minden van, mi szem-szájnak ingere (The Lady Is A Champ, r. Yuval Cohen, Amit Azaz, 2004)

2005-05-29T23:27:00.000+02:00

Recenzens sajnálatos tényként állapította meg, ennek az igen kiváló erényekkel büszkélkedő dokumentumfilmnek nyoma sincsen a világhálózaton. Felettébb különös, ámde nem tartunk még a népszerű összeesküvés elméleteknél.

Ugyan a sportfilmnek sehol a világon nincsen népes rajongótábora, Yuval Cohen és Amit Azaz vállalkozása mégis heves érdeklődésre tarthat számot - ezúttal a feministák részéről. Remekül szerkesztett dokumentum a Hölgyeké a győzelem: a dramaturgiájára nem a műfaj jegyei érvényesek, hanem valamilyen akciódús, játékfilmes séma alapján építkezik, ami különösen elbűvölővé és meggyőzővé teszi - propaganda, pozitív értelemben.

Orna Ostfeld a Ramat HaSharon női kosárlabdacsapatának edzője, vasszigorral és mély empátiával kommandírozza a gárdát a nemzeti bajnokság 1. ligájában és az Európa Kupában egyaránt, de van két gond: a csapat pszichésen sosem áll a helyzet magaslatán, ezért a valóban sorsdöntő mérkőzéseket rendre elbukják, de nagyobb probléma az általános pénzhiány. Utóbbi a laikus szemnek sokáig nem is feltűnő, nem is egészen érthető.
De a szűkös anyagi keret egyre fojtogatóbbá válik, mígnem egy feszült önkormányzati ülés után Ostfeld úgy határoz, bíróság elé viszi az egész kacinfántos ügyet - melyet addigra sikerül a női sport hátrányos megkülönböztetésének vádjává dagasztani.

Ahogyan a szezon folytatódik, az edzéseken és mérkőzéseken túl bepillantást nyerhetünk a csapat sztárjátékosainak: Aluma Gorennek és Mwadi Mabikának az életébe is. Különösen megkapó jelenetben láthatjuk a fáradt Gorent egy rosszul sikerült főiskolai vizsga után látni (mely jelenetre van vágva a polgármester cinikus kérdése: "és mit akar? Mi a foglalkozása civilben? Középiskolai tornatanár?). Hasonlóan szép és személyes vonatkozású az Ostfeld családnál töltött este - megismerjük az edzőnő fiait és leendő menyét, minden idillinek tűnik, addig, míg Orna el nem kezd arról beszélni, hogy idősebbik fia megy rendszeresen a bíróért a meccsek előtt; mert neki senki nem fizet azért, hogy ott fújjon.

De igazán az utolsó húsz perc párhuzamos montázsa parádés: felváltva látjuk az Európa Kupa döntőjét és a Legfelsőbb Bíróságon zajló tárgyalást - a tündérmesék sémája szerint van itt működtetve a film: a legkisebb legény/leány elindul szerencsét próbálni, s bár tucatszor elbukik és megalázzák, a végén ő kapja a fele királyságot. Nos, nem nagy titok (kis katarzis), ugyanez történik itt is. Azóta Izraelben a női sportcsapatok a férfi csapatok költségvetésének 150%-át kapják, kötelezően közvetítik meccseiket, és így tovább. Hátrányos megkülönböztetésből pozitív diszkrimináció, meghintve egy kis light feminizmussal (lásd a Purim jelenetet - "Vásti királynő tudta mit kell tennie" "Igen, ő igazi nő volt, mert mit csinált Eszter?!" "És most Eszter miatt kellene boldognak lennem? Kizárt.")

Nem tartozik szorosan a film értékelési szempontjaihoz, mégis említésre méltó: a magyar nézőknek van egy kis meglepetés is. Plakátragasztás közben találkozunk vele először; a csapat médiatanácsadója ő, a szívünknek kedves Ron Werber.

Keserűen gondolhatunk vissza eztán az éjszakai plakát-akcióra, ahol Werber úr elmondja: a tizenkétévesek tenisz bajnokságának reklámanyagát bezzeg az önkormányzat finanszírozta, míg a kosaras lányoknak maguknka kellett a hirdetésrevalót összekalapozniuk, majd folytatja a vinylek felsimítását az út mentén. Keserűen gondolhatunk vissza minderre, mert nem Izraelről, nem a sportól, hanem Magyarországról mond el valamit. Felettébb kínos.

Ám a film értékéből nem von le semmit: aki eddig nem látott bele a sportügyek finanszírozásába, most átfogó képet kapott; aki lelkesedik a sportért, az tökéletesen szenvedélyes filmélményben részesült, de élvezhető volt ez azok számára is, akik feminista gondolatiságot, vagy éppen abszurd helyzeteket vártak egy dokumentumfilmtől. Mindenki megkapta.

Jó kis retró (Sof ha'olam smola/A világ végén fordulj balra, r. Avi Nesher, 2004)

2005-05-25T10:22:00.000+02:00

Folytatódik az Izraeli Filmtavasz, újabb teltházas vetítésekkel.

Itt van például Avi Nesher filmje, mely az egyik nagy alija-hullámot ábrázolja gazdag színekkel, csillagporos nosztalgiával a fiatalság, bolondság iránt.

1968-at (!) írunk, indiai zsidók érkeznek a többnyire marokkóiak lakta falucskába - innen a cím, amely körülbelül a pesties "2-es villamossal a kiserdőig és ott balra"nak felel meg - vagyis a nagybetűs Semmi közepére. Az egyébként békés lakosokat zsidóságukon és összezártságukon kívül semmi sem köti össze: a kis porfészek kultúrák valódi ütközőzónájává válik - figyelemreméltó momentum, ha megpróbáljuk mindezt valamilyen posztkolonialista filozófus életművén átszűrve szemlélni; de meg persze a hírös francia-angol ellentét sok-sok humor forrása is lehet.

Ez utóbbit használja fel részben Nesher. A falu életét mozgató egyik fő konfliktus az indiaiak krikett-játéka miatt alakul ki, mely megoldódni látszik, azonban a döntő [és a közösség számára fontos!] meccsen a "szenvedélyes" franciák ökölre mennek az angol válogatott tagjaival. A problémák másik gócpontja pedig a munka hiánya: a francia szervezésű sztrájk miatt bezárják a helyi palackozóüzemet, mely teljes romlásba dönti a települést. Karikírozott jellemek mozgatják ezeket a csetepatékat, burjánzanak a nemzetkarakterológiák népszerű sztereotípiái - ezúttal közel sem bántó módon.
Nagyon fontos mozzanat ez: egy új, közös földön, egymástól világnyi távolságra lévő kulturális kötődésű egyének formálódhatnának heterogén közösséggé - ha feladnák komikus szkepticizmusukat.

Tovább >>>

Bátrak és műveltek - a Time lista

2005-05-24T23:33:00.000+02:00

[Ha a Nyájas Olvasó a címre kattint egérkéjével, meg is láthatja mind a százat.]

Az I. Világháborút követő idealista és vadregényes politikai időszakot juttatja eszembe minden hasonló vállalkozás, Jean Monet minden bizonnyal pityeregne is örömében, hiszen lám, elmosódnak itt mindenféle határok, örül egymásnak minden és mindenki.
Avagy egy kissé kompetitívebb megközelítés: végre nem az dönt, ki honnan jön, mennyi pénzből, hányan látták, hanem a minőség, minőség, minőség.

Valóban így van-e?

Az ember olyan lény, hogy mindent sorrendbe állít különféle szempontok szerint [és még csak a 'nyugati' kitétel sem helytálló; legmániákusabban -sorrend!- a kínaiak listáznak, időtlen idők óta.] Így a filmek terén is születtek már ilyen-olyan top 10-ek, 50-ek, 100-ak, de a Time magaziné valamiért mégis jobban felkeltette a figyelmemet mint egy átlagos box office a hét végén.

Miért?

Ha előveszünk egy akármilyen Egyetemes filmtörténet tematikát és a Time Top 100 mellé helyezzük, kísérteties egyezéseket vélhetünk felfedezni, ami rögtön különféle spekulációkra indíthat minket. Azaz. Egyfelől mintha a popularitás mégis döntő ok lenne sok esetben - az olvasó bizonnyal jobban örül egy olyan toplistának, aminek egy jelentős részét maga is ismeri (szereti is!), hiszen okosnak érezheti magát, tájékozottnak egy "szórakoztató iparban" (mert ugye művészet-e a film, és ha nem, miért.), de persze mégse legyen olyannyira familiáris az a lista, hogy bizalma a szakértők iránt töretlen maradjon. Játsszunk el a gondolattal, hogy egyik vagy másik irányba billen a mérleg! Mire gondol az Olvasó?
Első lehetőségként: á, nem értenek ezek semmihez sem, hiszen ezeket a filmeket én is mind láttam, akkor ezt a munkát én is tudnám csinálni - és félredobja az újságot.
Második lehetőségként: pffh, szánalmas, hogy ezek a saját berkeiken belül tudnak csak kommunikálni, minek hoznak le egy ilyet, hát senki sem látta ezeket a filmeket! - és frusztráltan etc., stb.
Meg kell tehát tartani az "egészséges" egyensúlyt, ez fontos.

Ennek megfelelően le is szögezhettjük, hogy szakmai szempontot keresni itt nem érdemes. Akkor pedig mi a haszna a listának. Így Cannes után?

Van ám azonban egy másik fontos dolog is - visszatérünk előző gondolatmenetünkhöz. Ami azért mégis szakmai.
Gondolatban idézzük fel a nemzeti filmgyártás fogalmát. Hogyan appercipiáljuk mi saját filmjeink, hogyan látják azokat mások, külföldiek? Vajon hányan és hány külföldi filmet látnak az Amerikai Egyesült Államokban?
Az ázsiai filmek iránti rajongásom jegyében ezt a lista japán exemplumain szemléltetem: Kurosawa Akira volt az első japán filmes, akire igazán felfigyelt a nemzetközi szakma, lehelletnyivel később pedig a közönség is. Életművéből "bőven" válogattak a Time Top 100 készítői, szerepel tőle a Yojimbo és az Ikiru is. Felbukkan még Ozu Tokyoi története és Mizoguchi Kenji Ugetsu monogatari című alkotása is.
Ezek a filmek a lista azon feléhez tartoznak, amelyek a szakmába vetett bizalmat hivatott életben tartani. De valóban ezek-e a legjobb japán filmek? A Tokyoi történet helye megkérdőjelezhetetlen - nem "valami" kell Ozutól is, tőle ez kell: a lehető legesűrítetteb módon ábrázolja a japán morált, mindezt finom és bravúros megoldásokkal teszi. A Mizoguchi film ellenben obligátumnak tűnik; sajnos csak ez jutott el Amerikába, holott a rendező...élvonalbeli, de nem a legeredetibbek közé tartozott a japán filmgyártás berkeiben. Oshima, Shohei Imamura, Ichikawa Kon, Masumura Yasuzo...a sor még folytatható lenne, csak a kérdőjelet ne felejtsük el a végére biggyeszteni. Kurosawát természetesen nem intézhetjük el két-három szóval, de a legalapvetőbb, amit tudni érdemes róla, az a jelentős európai inspiráció volt - nem csoda, hogy a nyugati közönség számára emészthető/interpretálható művei sikert arattak. Ő egyfajta univerzális filmnyelven szól, míg Ozu egyáltalán nem - utóbbit inkább azért szokás szeretni, mert "annyira zen".
Ugyan ezzel a néhány silány mondattal nem világíthatom meg teljesen a helyzet faramuci voltát, talán közelebb kerültünk annak megértéséhez.

Az Olvasó pedig informálódik jobb esetben: ha még nem hallotta ezt a nevet, Ozu Yasujiro, akkor most talán majd beírja a keresősorba, nemde. Munkál itt az aufklärista szándék is, nem vitás.
De nem is baj, jól szórakozunk az ilyeneken, csak mindig megkérdezzük: minek?!

Az élet szörnyű (Shooting Days, r. Michal Kafra & Deva Melman, 2004.)

2005-05-22T21:43:00.000+02:00

Vajon melyek a sikeresnek kikiáltott dokumentumfilm kellékei? "Culture, society and current affairs" hármasegysége, mondhatnánk, s ez maradéktalanul meg is valósul Michal Kafra és Deva Melman három éven át forgatott "valóságnaplójában" -- intencióját jobban jelzi egyébiránt az eredeti alcím: "reality journal"

Az emberjogi aktivisták nyilván a "példátlan humánum, kiemelkedő empátia és hiteles ábrázolás" jelzőivel fogják magasztalni a filmet, a kritikus fanyalog. Vajon egy olyan országban, ahol kétharmad résznyi palesztin és egyharmad résznyi zsidó él, ott ezen patikamérlegen méricskélt arányok szerint kell dokumentumfilmet forgatni?
Ez a konfliktus más természetű, mint ahogy azt elképzelni szeretnénk/szeretnék: a felek egyikének vagy másikának álláspontját nem lehet megérteni, csakis azonosulni lehet vele; vagy elutasítani, kínosan érzelmi alapon. Ha azt mondom, megértem például az öngyilkos merénylők indítékait, egyszerűen hazudok.
Tovább >>>

Páneurópai álmodozás - A vízenjáró (Lalehet al Hamayim, r. Eytan Fox)

2005-05-22T09:42:00.000+02:00

Különös élményben lehetett része az utca emberének, aki május 19-én az Örökmozgó mozi környékén ténfergett: a sarkon rikító kordon zárja el az utat, marcona motoros rendőrök, sorra érkező zsidó celebritások lepik el a filmszínház előtti térséget. Különleges biztonsági intézkedések életbe léptetése mellett megkezdődött a hagyományos Izraeli Filmtavasz.

Csak fokozza mindezt annak felismerése, hogy recenzensen kívül senkinek sincsen belépő-fecnije, kizárólag kék meghívókat lobogtató ismerősök tűnnek fel, hogy nevüket bemondva [így ellenőriztetve] haladjanak át a rapid módon felállított biztonsági kapun a vetítő felé, ahol is hamar kiderül: zártkörű megnyitóról van itt szó.
Ám recenzens mégis elfoglalja [jól megérdemelt] helyét, s rövid bevezetés után, melyből megtudhatja a nagyérdemű: Eytan Fox művére Izraelben fél millióan (!) voltak kíváncsiak, élénk pusmogással kísérve végre ténylegesen kezdetét veszi a film...

...mely részben igazolja a páratlan érdeklődést.

Eyal (Lior Ashkenazi) a Moszad kiváló ügynöke, minden gond nélkül, érzelemtelenül hajt végre Hamasz-vezetők likvidálására irányuló akciókat. Egészen addig, míg felesége, Iris öngyilkos nem lesz - ettől a ponttól a film érzelmi erővonalai, dinamikája adottnak tekinthető és ami rosszabb, sematikus. A pókerarcú, introvertált főhős előbb kiég, majd megtörik, végül kisebb (s kevéssé katartikus) összeomlás keretében eljut a tényállás tudomásulvételéig, nem sokkal később viszont őt is utoléri a boldogság, hogy legalább a mozi világában elnyerjék a jók méltó jutalmukat.

A mindezen emocionális változásokhoz alapot szolgáltató történet viszont annál érdekesebb: Tovább >>>

Automaton a gettóban (Der Golem, wie er in die Welt kam, r. Paul Wegener)

2005-02-27T01:46:00.000+01:00

A mai néző már nem igazán tud értékelni semmiféle filmszörnyet, hiszen a rendezők a technika rohamos fejlődésével összhangban zúdították ránk tudattalanunk és képzeletünk megannyi rémalakját: Frankenstein, Dracula, Nosferatu, King Kong, Godzilla és minden valaha is létezett ellenfele King Gidorától Mothráig, óriás cápák és zombik népesítik be a mozivásznat és gyermekek rémálmait. Van azonban ezen szörnyeknek egy ősképe; legalábbis a filmtörténetben elődjük: a gólem, ez a sárból és agyagból gyúrt emberi figura, melynek ereje emberfeletti. Nem minden tanulság nélküli azonban Paul Wegener gólem-figurájának mélyebb vizsgálata.

Wegener egyenesen három filmet készített, melyben a legendabéli kreatúrát szerepelteti, ám ezek közül a harmadik, a Der Golem, wie er in die Welt kam a legnagyobb jelentőségű; s nem csak az effektusok precíz megtervezése és kivitelezése, a világítás és díszletelemek radikális megújítása miatt. Modellértékű alkotás ez minden más horrorfilm számára, de legnagyobb erénye mégis a német művészet és mentalitás visszatükrözésének képessége (a menekülés a felelősségvállalás elől, hol a miszticizmus, hol az irracionalitás és álmok birodalmába) és az atmoszféra megteremtése. Persze, más ez, mint Robert Wiene Dr. Caligarija, nicsenek festett árnyékok, torz épületek és személyek, más minőségű a szorongás, az Angst, melyet megragad. Wegener filmje arra invitál, hogy kollektív tudattalan-múltunk mélységes mély kútjába tekintsünk, s nem a személyes tudattalan tébolyában vájkál.

A szüzsé alapját egy sor középkori legenda képezi, melyek különféle lengyel városokban élő zsidókról szólnak, akik gólemet készítenek, s az szolgál nekik. Ezek a legendák az évszázadok múlásával gyarapodtak és variálódtak: a 18. században hozták kapcsolatba az agyagembert a Máhárállal, azaz Jehuda Löw rabbival, aki a 16. századi Prágában töltött be fontos szerepet a vallásos életben – arra vonatkozóan semmiféle bizonyíték nincsen, hogy Löw foglalkozott volna kabbalával, vagy tudott volna gólemet készíteni. A védelmező-motívum, miszerint a gólem védi meg a zsidókat a pogromokkal, elűzetéssel szemben, a 19. századi vérvádak és szaporodó inzultusok hatására, chászid közvetítéssel vált a mese részévé. Ugyanekkor több szépirodalmi feldolgozás is keletkezett (köztük a legismertebb Gustav Meyrinké) Egyetlen motívum azonban mindenféle változással szemben immunisnak tűnik: a gólem fellázad gazdája ellen és féktelen dühében rettenetes pusztítást végez a gettóban/stetlben. Erre épít elsősorban Wegener filmje is, mely talán a legenda önálló alakváltozatának tekinthető, s nem csak közönséges másolatnak vagy adaptációnak; a rendező és író-társa, Henrik Galeen egy szerelmi szállal is gazdagították a már-már archetipikus történetet, illetve több motívumot átemeltek a Faust-mondakörből is (ilyen például a palotabeli jelenetben a pátriárkák megidézése, illetve Astaróth szerepeltetése).

Mi a legfőbb vonzereje a filmnek? Természetes módon a varázslat, a babonaságok, mindaz a sötét bűvölet, amely annyira áthatja a jeleneteket. Azonban ennek a mágiának nincsen sok köze az autentikus kabbalához – különös, hogy rabbi Jehuda arra szólítja fel a gettó lakóit, hogy Jehovához esedezzenek és imádkozzanak, hogy rabbi Löw sem az Örökkévalót hívja segítségül a gólem életrekeltéséhez, hanem a csak ritka csillag-konstellációk fennállásakor megidézhető Astaróthot, hogy a rabbi is inkább asztrológus-asztronómus, mint a közösség vallási vezetője. Az isteni név, a Tetragrammaton (Shem Hamforash) sem szerepel, helyette a legenda több változatában (többek között az 1. lábjegyzetben említettben is) szereplő formulát alkalmazza a Máhárál és beavatott segédje: egy pentagrammában (!), a pergamenre írt תמא (emesz, igazság) szót helyezik a gólem mellkasára; s ennek eltávolításával [a Schudt és Grimm-féle eredetiben egyetlen betű letörlésével: תמ – mesz, azaz halott, mely a hibrid-emberben is megbúvó yiras shamayimot, istenfélelmet hivatott kifejezni] állítják meg. Az igazság, mint mágikus formula és sötétség erőinek felidézése kerül itt különös ellentmondásba egymással…Amely ellentmondásnál azonban bűvösebb a szó, a nyelv mágiájának ereje, ezek képi megjelenítése a Gólem teste már kész, a „teremtés” első fázisa befejeződött, s akkor füstök és ködök közt, még a tudós rabbi számára is rémisztő módon megjelenik a testbe költözendő „lélek” tulajdonosa; voltaképpen egy ős-android születésének lehetünk szemtanúi. Ám a következő jelenetek rácáfolnak a születés baljós jelei keltette szorongásra: a Gólem fát aprít, vizet hord, bevásárol, a segéd kíséri – már-már joviális életképek a gettóból. Annál erőteljesebb persze a leigázhatatlan erők elszabadulása felett érzett döbbenet, melyet már csak rosszízű szorongássá enyhíthet a Miriammal szemben tanúsított gyengédség.

Továbbá könnyen megképződhet egy pszichológiai-analitikus allúzió/értelmezés is, ahol a gólem a tudattalan ösztönszerű, zabolátlan működése, melyet a tudat csak ideig-óráig tud kontroll alatt tartani – ugyan ez kifejezetten ortodox freudiánus megközelítés, azonban talán legitimálja a film keletkezésének helye és ideje.

A másik mágikus kulcsjelenet a palotabéli varázslás, mikoron rabbi Löw megidézi az vigadozó udvaroncoknak és Luhois királynak a pátriárkákat; ám ez sem egyszerű, funkciótlan szórakoztatás: célja egyfelől a varázslatos látvány félelemkeltő ereje, másrészt a bemutatott vándorlás-történet (mely egy roppant erős nagytotálban manifesztálódik) által felébresztett együttérzés révén rávenni az uralkodót a zsidókat sújtó intézkedések visszavonására. Ám az egybegyűltek megszegik a tiltást, és amikor a bolygó zsidó, Áhásvérus jelenik meg a képzelet „vetítővásznán” hangosan felnevetnek, mire a megidézett megpróbálja átlépni a valóság határát; a mennyezet megrogy, az oszlopok meginognak, a király könyörgése és a félelem sikolyai töltik be a termet, s csak a Gólem ereje képes megakadályozni a palota leomlását. Ez a jelenet a Sámson-történetbeli motívum inverzének is tekinthető, amennyiben itt nem az emberfeletti erejű lény dönti le az oszlopokat, hanem vállán tartja meg a födémet, megmentve ezzel az uralkodó életét, akinek a hálája nem marad el.

Bizakodva tér vissza rabbi Löw és agyag-szolgája a gettóba, mely nem csak, hogy egy fallal elkerített városrész, de teljesen különálló egységet alkot, a keresztények lakta várostól egy folyó és egy (szimbólumértékű) hatalmas kapu választja el, így lesz teljes az izoláltság érzése a nézőben is. Ahogyan a „benti világ” is egyfajta érzet, atmoszféra felkeltését célozza a realisztikus és mágikus elemek vegyítésével, az aprólékos gonddal felépített díszletekben, melyek Grimm és Perrault meséinek világát, kódexek illusztrációit idézik. A szűk és sötét utcák, a föléjük hajló keskeny, összerótt házakkal, mintha a lakosok fejére készülne dőlni, az áthatolhatatlan fal mind-mind a bezártság-összezártság, szűkösség, nymomorúság érzetét kelti fel; ugyanakkor mágikus tér is ez: nem csak időn kívülinek tűnik fel, de szinte organikusnak is – gondoljunk csak a rabbi Löw házában tekergő lépcsőre. Mindezt kiegészítik a preraffaelita festményeket idéző kosztümök is, a múlt mítizálásának, felstilizálásának metaforájaként jelennek meg.

De a rabbi megérkezésére még ebbe a borús képzeletvárosba is vetül egy kis napfény, s a zsidók fanfárok zúgása mellett borulnak le hálaadó imát mormolni megmenekülésük felett – ugyanúgy, ahogyan néhány perccel előbb életükért könyörögtek az Örökkévalóhoz. Nincs azonban ezekben a túlzó gesztusokban antiszemita él, de valami tragikomikus jelleg annál inkább. Tragikomikus, hiszen sajátos erővel fejezi ki egy népcsoport, egy közösség kollektív és állandó félelmét a pogromoktól, megaláztatásoktól és többségi társadalomtól általában, mégsem dokumentarista törekvésű a fennebb említett túlzások, ismétlések folytán, ugyanakkor jellemzi egyfajta történelmi pontosság is: a zsidól mind viselik a lateráni zsinaton 1219-ben elrendelt megkülönböztető jelet, a sárga (vagy vörös) kört a ruhájukon és a jellegzetes csúcsos sapkát.

A kollektivitás hangsúlyozódik a mellékszereplők elrajzoltságában: még rabbi Jehuda is vázlatosan jelenik meg, a többi zsidó elöljáró között pedig szemre sincsen különbség; nem lóg ki ebből a sorból a toronyőr sem, pedig dramaturgiailag fontos szerep jut neki – de ő is csak a közösség tagja. De a mélyebb karakterek sem kínálnak pozitív identifikációs lehetőséget a néző számára: nem vonzó sem az udvar romlott, duhaj életformája, de a gettó beteg, sápadt és szutykos lakóié sem. Miriam is inkább Salomé, öntudatlanul is provokálja a környezetében élő férfiakat és kacér, de apjával sem tudatosan száll szembe – az ő története nem a katolikus konverzióról szól, hanem a testi szerelemről. Ahogyan Florian lovag szándéka-szerelme sem tiszta, úgy a famulus gyáva, indulatos féltékenysége sem az erkölcs bérceiről uszítja a Gólemet vetélytársára. Mindnyájan az ösztönök által vezéreltek, pillanatnyi indulatok és érzések hajtják őket különféle cselekvések felé; de ez nem gonosszá, hanem szorongatóan szerencsétlenné teszi őket.

Morálisan sokkal nehezebben védhető a film azon álláspontja, mely szerint a tisztaságot csak a (keresztény) gyermekek képviselnék, akik a gettó kapuján kívül játszva pillantják meg az elszabaduló gólemet, s csak ők tudják megállítani, méghozzá a játékos kíváncsiság és véletlen segítségével. Miért? A gyermeki értelem talán közelebb állna egy olyan ősi állapothoz, melyben a tudat és a tudattalan még nem differenciálódott élesen? – ha szimbolikus-pszichologizáló értelmezésünket követjük. Vagy a romantikus felfogás jelenne itt meg, ahol a gyermeket még nem rontotta meg a „civilizáció” és a kegyetlen valóság tapasztalása? Ebben a kontrasztban válik igazán keserűvé a gettó kapujában meredten álló zsidók babonás-fanatikus vallásossága: azonnal magukat a földre vetve kezdenek imádkozni, a gyerekek pedig a gyülevész népségtől megszeppenve elszaladnak.

Mégis, a kapu bezárul; nem történt radikális változás, marad minden a régiben. A kapu és a híd között pedig, nem messze a elágazásnál található feszülettől, az automaton cserepei.