Mese fölnőtteknek irigységről és divatról (Boon-hong-sin aka Red Shoes r. Kim Yong-gyoon, 2005)

A távol-keleti filmművészetben jártas egyszeri néző boldogtalanul kiáltott fel: ne, csak női szellemet és misztikus történetet ne!, majd az Andersen összesért nyúlt hüppögve, de azt is megbánta. Hogy miért Andersen? Mert a történet kiagyalója a gyermekeket oly szívesen riogató szociopata meseíró gazdag életművéhez nyúlt inspirációért, a Piros cipők történetét csűrte-csavarta, míg az bírta.

Illene most egyszer volt, hol nem volttal kezdeni a történet összefoglalását, de nem tesszük; okunk van rá. A nyitójelenetben ugyanis előzményeket látunk, amelynek, olybá tűnik, köze nincs a film érdemi részéhez. Két barátnő a metróállomás két egymástól távoleső pontján egyszerre pillantja meg a peron szélén elhelyezett magenta szín pömpszöt, civakodnak rajta egy sort, majd egyikük lábára húzva a lássuk be, nem túl ízléses cipellőt, futva távozik. De nem jut messze; megnyílik a föld, és valami levágja a leány lábait. Főcím. Tehát édesanya és édesapa igencsak megromlott házasságban élnek, édesanya felett eljártak az évek, ifjúkori szépségét már csak impozáns és pazarul kiállított cipőgyűjteménye őrzi - már e ponton gyanús a képlet, a cipők, ugye.

Tovább>>>