Társadalmi érzékenység (Jitsuroku Abe Sada, r. Tanaka Noboru, 1975)

Aki a filmtörténetben kicsit is jártas, minden bizonnyal hallott már Oshima Nagisa Érzékek birodalma című opusáról, mely igen nagy vihart kavart (mint egyébként Oshima más filmjei is): betiltották, a rendezőt bíróság elé citálták, alaposan meghurcolták a Nyugaton később egekig magasztalt explicit képisége miatt.

S aki hallott már az Érzékek birodalmáról, az valamelyest ismeri Abe Sada történetét is. Abe Sada szegény családban született 1905-ben; ekkor még szokásban volt a "felesleges" lánygyermekeket gésának vagy yujonak (prostituáltnak) eladni valamely fűzfa és virág negyedben található bordélyháznak, étteremnek. Nem történt ez másként vele sem: egyik városból a másikba szökött, míg végül beleszeretett főnökébe, a bordélyt és hotelt üzemeltető Kichizoba. Viszonyuk a hétköznapi realitástól teljesen elrugaszkodott volt, szinte kizárólag a szexualitásnak, a test élvezeteinek hódolva éltek együtt egy szobában hónapokon át, míg végül Sada megfojtotta a férfit, nemiszervét levágta, papírba csomagolta, s így bolyongott Tokyo utcáin majd' egy hétig, míg egy rendőr fel nem figyelt az eszelősen boldog, félig öntudatlan nőre. Története eddig tart számot művészi érdeklődésre, holott miután 1940-ben amnesztiát kapott, férjhez ment, majd elvált, show-műsorok, filmek népszerű sztárjaként élte életét - amíg el nem tűnt. Abe Sada 1970-ben ismeretlen helyre távozott, azóta nem látta senki sem. Méltó és rejtélyes lezárása ez egy az emberi lét alig felfogható határait feszegető nő-démon számára.
Azonban érdekes módon ez a démoni vonás kevésbé domborodik ki a Sada életéről készült első filmben, Tanaka Noboru inkább tévéjátéknak beillő alkotásában. A rövidke 76 perces játékidőben a hangsúlyok egyfelől az illuzorikus szociális empátia, másfelől pedig a két ember monomániás kapcsolatának esztétikuma felé tolódnak el.




Vegyük az első aspektust: a filmet egy hosszú monológ nyitja, melyben Sada (?!) felsorolja minden foglalkozását és minden álnevét; ez teremti meg a történet kontextusát, egy fontos vonatkoztatási rendszert jelölve meg - az ukiyo ez, a lebegő világ. Az ukiyo eredetileg buddhista terminus, múlandó, fájdalomteli világot jelent, melyből ki kell lépni, melynek körforgását meg kell szakítani. Csak az Edo-korban bővült ez a jelentéstartomány, immár az elviselhetetlen, de szórakozásokat kínáló, épp ezért opálos, lebegő világgá (innen is a gésaházakat, kurtizánokat ábrázoló fametszetek neve: ukiyo-e) - mivel a szórakoztató negyedek mindig is folyóparton épültek. Ezen az archaikus, matriarchális, zárt közösségen belül járja be Abe Sada kezdettől deviáns életpályáját; megszökni egy ochayából (teaházból, ahol a gésákat alkalmazzák) nemcsak veszélyes, bűn - mert egy gésa karrierjének elindítása hatalmas anyagi terhet rótt, ró a ház tulajdonosára, melyet a gésa később vissza kell, fizessen neki. Sada így, szökései révén is csúszik egyre lejjebb és lejjebb, lesz kurtizán, konzumhölgy, útszéli prostituált, majd bordélyházi cseléd. A történetmesélés módjában így máris felfedezhető az erős morális él: ezt teszi a mizu shobai (szórakoztatóipar) a kiszolgáltatott nőkkel.



Nem vonatkozik mindez azonban arra a helyre és időre, amikor végre saját ösztöneinek kielégítését, vágyainak teljesítését veszi célba. Az elsötétített szobában a társadalomból kiszakadt, az abszolútot és végtelent öntudatlanul is kereső ember van jelen, akiket elítélni, megbélyegezni végzetes hiba lenne - mert olyasmire mutatnak rá viszonyuk őszinteségével (ami nem biztos, hogy tisztaságot jelent), amit a civilizáció elfed, és nem enged felszabadulni. Különös, ahogyan a nő öröme kerül a középpontba a férfi passzivitásával és áldozat-jellegével egyidejűleg. A Japánra jellemző bonyolult alá-fölérendeltségi viszonyokban a nő két biztos szerepet tölthet be: lehet anya (feleség - a feleség is anya, akkor is, ha nincsen gyermeke, hiszen a férjével szemben is anyai jellegű gyengéd bánásmóddal tartozik), vagy démoni szerető (emlékezzünk a rókaszellemek, boszorkányok, varázslónők benépesítette mondavilágra...). Klasszikus, ugyancsak reális leosztás volt ez a közelmúltban is: az asszony a háznál vezeti a háztartást, jól bánik a pénzzel, feláldozza magát gyermekei boldogulásáért, és mellesleg nem csak, hogy elnézi, hogy férje szeretőt tart, gésaházba jár, de még hálás is ezeknek a hölgyeknek, amiért egy gondot levesznek a válláról. A féltékenység igen negatív hajlam, amit minden bölcs feleség le kell, győzzön magában - Kichizo társa pedig képtelen erre, így a gyenge férfi végleg Sadához menekül, aki szintén bántalmazza ugyan, de a fájdalom itt igéző, a kín a kéj része - valóban bezárul a kör: az életerőt ünneplő felszabadult szexualitás összeér a megsemmisülés-megsemmisítés vágyával.

Van az éremnek azonban egy másik oldala is: a társadalom tagjai időről időre betolakodnak ebbe az idilli állapotba - hol egy szolgáló, hol egy alkalmatlan gésa jelenik meg, mindössze azért, hogy megbotránkozzon a szerelmeseken. Ezekkel a betétekkel, mint gesztussal zárja a rendező végleg a párra a saját maguk kreálta világ ajtaját.
A film tetőpontja körülbelül a játékidő felénél található, a második részben Sada tetteivel kapcsolatos ambivalens érzései kerülnek középpontba - a folytathatóság dilemmája, a gyász, a tébolyult öröm és egyfajta zavar, mely leginkább abban a jelenetben kerekedik felül, melyben a patrónusával van együtt a megtört nő. A vég azonban valami nehezen értelmezhető csalás: talán az lenne a cseléddel szembeni elvárás, vessen véget életének ő is? S vállalhatatlan lenne az élet folytatására tett kísérlet? Felülírja-e ez a befejezés a lefüggönyözött szoba realitását? Megválaszolatlan kérdések, melyek csak fokozzák, de nem enyhítik a néző zavarát.

Tanaka filmje egyértelműen az intimitásra és a moralitásra koncentrál, a politikumnak, a megbotránkoztatásnak szikráját sem találhatni benne. Megtartja a japán cenzúra minden íratlan és írott szabályát a 70-es évek erotikus filmjeinek minden operatőri finomságával, hogy azt csettinthessünk egyet: lám, egy ilyen "szörnyű" történetet is el lehet mondani jóízléssel.