Araki+Kitano+Björk (Arakimentari, r. Travis Klose, 2004)

A rajongók minden bizonnyal nagyon várták már ezt a dokumentumfilmet; ez egy általános megállapítás. Már minden el volt képzelve: az audiovizuális elemek tömkelege sorjázott elő a bódult személyek fantáziájából, különösen a címben már szerepelt nevek említésekor - de hozzáadhatjuk DJ Krusht is, aki a produkció zenéjét jegyzi.

Az ún. "tapasztalt médiaszakember" pedig hátszélben, nullkilométerről megmondhatta: ez a film 18-35 éves (felső)középosztálybelieknek és értelmiségieknek fog szólni, erősen "alternatív" és szerteágazó művészeti érdeklődéssel és jó adag sznobériával.
Ez a hatalmas pontosság teszi részben érthetetlenné a koncepciót - ha félretesszük a narkotikus rajongást és későbbiekben még kifejtendő megértést.
Adott ezen keretek között egy botrányfotós, akinek az életműve alkotja Travis Klose dokujának (hatalmas és színes) terepét. Ezen a terepen, mint a szerepjátékok térképén különböző figurák vannak elhelyezve, akikhez időről időre visszatérhetünk, hogy a véleményüket vagy ötleteiket kérjük. Kattintásra pedig maga a címszereplő beszél és mutogat és dolgozik - vele vagyunk.
Araki Nobuyoshi az egyik legismertebb japán "fotóművész" Nyugaton - azért az idézőjel, mert most megtudjuk, távolról sem az a koncepciózus képmutogató ember, akinek mi, európaiak elképzelhetjük, ugyanazzal a lendülettel fotóz reklámot, erotikus magazin-sorozatot, mint virágokat vagy ún. művészi aktokat. De a legjobb, ha éppen e lendület és a művészről lerívó egységesség-kongruencia miatt el sem különítjük ezeket a kategóriákat. Esetében minden ugyanarról szól végtelenül sokszínű, variábilis és kategorikus módon: szerelem, halál.
Napjaink esztétáját kirázza a hideg e két szó kapcsolatos említésére, de a legmeglepőbb, hogy Araki képei még így sem telnek meg felesleges (tehát giccses) érzelemmel. Minden nagyon természetes; amíg vissza nem térünk a térkép egyéb figuráihoz.



Araki kollégái, fotósok, műítészek produktívan járulnak hozzá a portré kibontakoztatásához: ismerősként vagy talán barátként sok személyes elemet adnak hozzá ahhoz. Kis történetek, beszélgetésfoszlányok idéződnek fel, melyek felkeltik a néző figyelmét. Jó lenne ezeknél hosszasabban elidőzni, de kontemplációra nincs idő, rohanunk tovább. Például Kitano Takeshihez, aki - kitalálták? - az egyik legismertebb japán filmrendező Nyugaton. Azonban mielőtt elkámpicsorodott képpel konstatálnánk: a rendező sztereotípiákban gondolkozik, érdemes meghallgatni, mivel szolgál a világhírű polihisztor: a legmélyebb megértéssel az összes megszólaló közül. Megnyilvánulásai tömörek, jobbára Araki karakterére fókuszál, de ezzel a művész önvallomása mellett hiteles kulcsot ad a képek interpretálásához.



Mert Araki képei nemcsak monomániásan ugyanazzal a témakörrel foglalkoznak, de összetettek is, mint szinte minden jó művészet. Egyszerre személyesek és távolságtartók, és ezzel csak a legfelszínibb rétegre pillantottunk. Egy Araki album végigpörgetése rengeteg kérdést vet fel, melyek minden egyes újabb megtekintésre csak kínzóbbakká válnak. Mi különbözteti meg az igényes bondage fotót a bondage művészeti alkalmazásától? Mitől lesz erkölcsileg romlott egy virág? Hogyan lehet minden felhő-fotó más és más? ...
Válaszokat itt is csak töredékekben kapunk, de esélyt arra, hogy megértsük ezek kulturális és személyes meghatározottságát annál többet.

S mindezt a dokumentumfilmezés új iskolájának ízlése szerint: pörgős, szinte táncolható zene, másodpercenként áramló kép- és információtömeg, asszociatív montázssorok, apró trükkök itt-ott. Megvan ennek a létjogosultsága is, ezt nem vitathatjuk el - rá kellett végre jönni, nem feltétlenül használ a téma bemutatásának, ha antropológiai irányban indulnak el a készítők, különösen, ha a populáris kultúrától ennyire áthatott jelenséget tesznek vizsgálatuk tárgyává.
Talán ennek tudható be Björk szerepeltetése, aki "látta a Sentimental Journey-t" (mely Araki Nyugaton legismertebb albuma), és a stáblistán fel van tüntetve sminkesének a neve is. Az egyébként nagyrabecsült Björk ebben a kontextusban kifejezetten buta és felszínes.
Araki személyisége viszont átható és karizmatikus, mindenhol, minden egyes képkockán otthagyja kézjegyét. A rajongóknak, éppen ezért, kötelező penzum az Arakimentari